Iránban az elmúlt hetekben az állam szigorúbban ellenőrzi a lakosokat, korlátozva az internetet és erőszakosan fellépve a tüntetésekkel szemben.
Mivel a gazdasági válság és a nemzetközi elszigeteltség nő, sokan, főleg fiatalok és a középosztály, régóta változást akarnak. A háború miatt a társadalom viszont időszakosan összezárt, a kormány pedig továbbra is szilárdan tartja hatalmát.
Lapunknak többek között erről beszélt Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.
A szakértő szerint az iráni rezsim az elmúlt négy évtizedben folyamatosan fejlesztette azt az eszköztárát, amellyel képes volt megkerülni a nemzetközi szankciókat és fenntartani hatalmát, még a legnehezebb időszakokban is.
Kiemelte, hogy bár a politikai változások esélye most nem tűnik közelinek, a társadalmi feszültségek és a változás iránti vágy folyamatosan jelen van a társadalom bizonyos rétegeiben.
„A cenzúra nem új dolog Iránban. Korábban is csak VPN-en keresztül lehetett hozzáférni az olyan közösségi platformokhoz, mint a Facebook vagy a Twitter.
A háború nyomán viszont egyre erősebben érzékelhető a paranoia a rendszerben: körülbelül 700 embert tartóztattak le, és hatot ki is végeztek árulás vádjával
– kezdte Sayfo Omar.
Szerinte a jelenlegi szigor enyhülni fog, amint a háborús hangulat lecseng, de tartós nyitást vagy nyugati értelemben vett demokratikus átalakítást nem vár.
Ahogy távolodunk a háborútól, úgy enyhülhetnek ezek az intézkedések, de a rendszer alapvető természete nem változik meg.
A rezsimen kívül nincs, aki átvehetné a stafétát, a külföldön szerveződő ellenzék pedig támogatottságnak és legitimációnak is híján van belföldön.
A kivándorlásról szólva elmondta: az 1979-es forradalom óta folyamatos jelenségről van szó, és elsősorban a műveltebb, világi rétegeket érinti.
Európán belül Németországban van a legnagyobb iráni diaszpóra, körülbelül 330 ezren élnek ott. Ezek az emberek általában jól integrálódtak, nem jellemzőek rájuk beilleszkedési problémák, és sem Németországban, sem másutt nem hozhatók összefüggésbe terrorcselekményekkel
– fejtette ki a kutató.
Hozzátette, a kivándorlás ma is a legtöbb esetben legális úton zajlik. A fiatal irániak közül, aki teheti, külföldön tanul, és legtöbbször nem is szándékozik visszatérni hazájába. Magyarországon is sokan tanulnak például orvosi egyetemeken – és ők is inkább itt vagy Európa más országaiban képzelik el a jövőjüket.
Az illegális migráció korlátozott, részben Törökország szigorú határvédelme miatt.
„A török–iráni határ nagy részét fal védi, főként az afgán és közép-ázsiai menekültek miatt, de természetesen irániak is fennakadnak rajta. Nem könnyű illegálisan kijutni az országból Európa irányába.”
Politikai menedékjogot lehet kérni, ha valaki bizonyítani tudja az üldöztetést.
„Ez egy létező út, de háborús menekült státuszhoz vagy más humanitárius jogcímen történő védelemhez szinte lehetetlen hozzájutni, mivel Irán nem háborús övezet.”
A külföldön élő irániak visszatérése vegyes képet mutat. „Ha valaki aktívan részt vett rendszerellenes tevékenységben, akkor nem ajánlatos visszatérnie, de ha egyszerűen csak elköltözött, és nem kompromittálta magát az otthoni hatóságok szemszögéből, akkor visszatérhet. A legtöbben azonban nem is akarnak hazamenni.”
A nyugati média Sayfo Omar szerint gyakran torz képet közvetít Iránról azzal, hogy a nyugaton élő ellenzék hangját erősíti fel.
„Nyugati logikával beszélnek és kéznél vannak, ha nyilatkozóra van szükség, de hazájukban nincs valós politikai súlyuk – struktúráik sincsenek. A konzervatív iráni politikusok ellenben belső bázisra építenek, ezért nem is fogalmaznak úgy, hogy az üzenetük nyugaton érthető, pláne népszerű legyen.”
A rezsim túlélőképességéről úgy véli: Iránnak régóta megvannak a módszerei a szankciók kijátszására.
Az olajra nincs ráírva, hogy honnan származik, így közvetítő országokon keresztül adják el, ezzel megkerülve a korlátozásokat. Bár ezek a módszerek segítenek az országnak a felszínen maradni, a gazdasága így is gyengül
– magyarázta.
Hozzáfűzte, hogy Trump első elnöksége idején több mint ezerötszáz, a Biden-adminisztráció alatt pedig több száz szankciót vezettek be iráni állami intézményekkel, valamint jogi és magánszemélyekkel szemben – ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy 2019 óta folyamatosak a gazdasági indíttatású tüntetések az országban.
A Mahsa Amini halála utáni 2022-es tiltakozásokkal kapcsolatban elmondta:
Sokan azt várták, hogy mivel a fejkendőt nem viselő, ezért letartóztatott, majd meggyilkolt hölgy kurd volt, ez a kurd közösség felkeléséhez vezet, de ez elmaradt.
Országosan akkor elhúzódó tüntetések kezdődtek, melyek során nők ezrei vették le tiltakozásként a fejkendőjüket. A nyugati megfigyelők ezért a hidzsáb ügyére koncentráltak, pedig a megmozdulások fő oka inkább a gazdasági alapú elégedetlenség volt.”
A háborús helyzet viszont időlegesen újra összefogta az országot.
„Irán azon kevés közel-keleti ország egyike, ahol történelmi gyökerei vannak a nemzetállami identitásnak – annak ellenére, hogy a lakosságnak csak kb. 60 százaléka perzsa. Háború idején a társadalom összezár: ez most is így történt, de ha a gazdasági válság tartós marad, a repedések újra felszínre kerülnek.”
A legvégén arról kérdeztük a szakértőt, lát-e esélyt arra, hogy Irán egyszer valóban szabad országgá válik. A válasz egyértelmű volt:
Irán soha nem volt szabad ország. A sah uralma alatt is terrorrezsim volt, a SAVAK titkosszolgálat rettegésben tartotta az embereket. Az a fajta demokrácia, amit mi Nyugaton ismerünk, egyszerűen nincs kulturálisan jelen Iránban.
Ugyanakkor van némi mozgástér a rendszer szigorúságát illetően.
„Időnként lazább, máskor keményebb. Elképzelhető, hogy ha a háború emléke elhalványul, és létrejön valamiféle megállapodás az Egyesült Államokkal, akkor jöhet egy nyugodtabb, szabadabb időszak. Az azonban biztos, hogy Irán sosem lesz olyan értelemben szabad ország, mint amit Európában értünk ezen.”
Borítókép: Gyászolók a Behesht Zahra temetőben, Teherán déli részén, 2025. július 11-én (Fotó: AFP)
