Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy két héten belül dönt arról, megindítja-e a háborút Iránnal szemben. A bejelentés után az elnök és az alelnök egyéb programokon vett részt, aztán megindult az amerikai csapás. Bunkerromboló bombákat dobtak a kilencven méterrel a föld felszíne alá épített iráni bázisra.
Ilyen fegyvere csak az USA-nak van. A centrifugák amerikai megítélés szerint megsemmisültek, iráni állítás szerint komoly kár nem keletkezett. Néhány héten belül ebben a kérdésben is okosabbak leszünk.
Nincs válasz arra sem, hogy mi történt a mintegy 400 kilogramm súlyú, 60 százalékos iráni dúsított uránnal. Az oroszok által épített és működtetett iráni atomlétesítményeket nem érte sem amerikai, sem izraeli támadás. Moszkva a háború előtt bejelentette, hogy szükség esetén kész az iráni dúsított urán átvételére.
Irán a súlyos csapások hatására, ahol megölték a legfontosabb iráni atomtudósok zömét és legyilkolták a vezető tábornokok jelentős részét, nem omlott össze. A lakosság nagy része, bár ellenzi a jelenlegi hatalmat, nem akarja azt külső segítséggel, főleg nem amerikai és/vagy izraeli támogatással megdönteni.
Színre lépett az 1978-as iráni forradalommal elűzött sah, Reza Pahlavi fia is. Felszólította a lakosságot, különösen a hadsereget a változtatásokra. Felhívását Párizsból tette közzé. Semmiféle hatása nem volt. A kommentárok azt emelték ki, hogy miért nem lépett olyan iráni területre, ahol veszély nélkül adhatott volna ki egy felhívást. Az ifjú Reza azt mondta, hogy nem akar sah lenni, de az átmeneti kormány vezetését vállalná. Ennek az esélye konvergál a nullához.
Az iráni külügyminiszter Moszkvába utazott, ahol Putyin elnökkel konzultált. Mind az oroszok, mind az amerikaiak a válság kapcsán viszonylag óvatosan fogalmaztak a másik félről.
Irán, miután figyelmeztette az USA-t a katari amerikai bázisra, pontosan annyi csapást mért, ahány USA-támadás érte Iránt. Mivel a katari bázis így előzetes értesítést kapott és a szükséges intézkedések megtételére maradt idejük, semmiféle kár, személyi vagy anyagi nem keletkezett.
Katar Irán fontos partnere volt, és a katari vezetés mélyen felháborodott a csapás kapcsán. Részint azért, mert az ország jó ideje közvetít Teherán és Washington között, részint azért, mivel Katar és Irán közösen termelnek ki tengeri alatti földgázmezőket. Bahreinben az amerikai csapatok védelme sokkal gyengébb, de itt nem következett be támadás. Az emírségek területén 300 ezer iráni vendégmunkás dolgozik.
Irán, bár többször meglebegtette, nem zárta le a Hormuzi-szorost. Ezzel megszűnt volna a tengeri szállítása a kőolajnak és a földgáznak. Ezen a szoroson keresztül zajlik a világ kőolaj-kereskedelmének húsz százaléka, míg a tengeri szállítás csaknem negyven százaléka. A döntés elsősorban Kínát sújtotta volna, amely az iráni kőolaj fő vásárlója. Előnyt az oroszoknak jelentene, hiszen az áraik az egekbe mentek volna.
A térségnek még a Nyugat-barát országai, így Omán is elítélte az amerikai bombázást. Bahreinben, ahol stabil amerikai haditengerészeti bázis van, a lakosság többsége síita. A háború befejezésével mindenki győztesnek vallja magát. Iránban hétszáz izraeli kémet a háború utáni napokban elfogtak. Elkezdődtek a kihallgatások és a kivégzések.
Az iráni atompotenciál nyilvánvalóan meggyengült. Azt, hogy pontosan milyen mértékben, nem lehet tudni. Az iráni rendszer a háború után is megmaradt. Meghirdette, hogy az atomdúsítást folytatni fogja. Továbbra is együttműködik Moszkvával és Pekinggel. A rendszer meggyengült, de nem omlott össze. Várhatóan folytatódni fognak a tárgyalások az USA-val.
Az USA győztesként szerepel. Szétverte az iráni atompotenciált és a háborúban egyetlen fő amerikai veszteség sem volt. Sem a Katarban állomásozó erőknél, sem a támadó repülőgépeknél, sem az amerikai, a Hormuzi-szoros bejáratában állomásozó és Iránra rakétákat zúdító hadihajókon.
Izrael szintén győztesnek hirdeti magát. Veszteségei az iráni rakéta- és dróntámadások hatására viszonylag csekélyek. Megítélésük szerint az iráni atompotenciál hosszabb ideig nem fog veszélyt jelenteni rájuk.
Az oroszok a háború folyamán mint nagyhatalom és mint közvetítő, teret nyertek. Washington sokadszor bebizonyította, hogy Oroszország fontos a számára. Az amerikai szenátus az iráni háború hatására nem tárgyalta meg az Oroszországgal szembeni szankciókat.
A NATO-csúcs amerikai győzelmet hozott. Miután a spanyolokat újabb vámokkal fenyegették meg, a 32 részt vevő ország elfogadta, hogy 2035-ig a katonai kiadásokat felviszik a GDP öt százalékára. Ebből 3,5 százalék lesz a valós katonai kiadás, 1,5 százalék az egyéb beruházás. A döntés után Trump elnök bejelentette, hogy az USA továbbra is készen áll bármely NATO-tagország megvédésére.
Érdekes fejlemény, hogy a Perzsa-öböl dúsgazdag államai továbbra is inkább az USA-ban és nem az EU-ban fektetnek be. Nem látják a növekedési potenciált Európában, alacsonynak tartják az elérhető profitot és túl soknak az adminisztratív szabályozást. Az új helyzet győztese újra csak Amerika lett. Dübörög a hadiipar és a fegyvervásárlás.
Bár az ukrán elnök a NATO-csúcson rengeteg vezetővel tárgyalt, beleértve az amerikai elnököt is, a kijevi parlament külügyi bizottságának elnöke visszavonta Trump elnök jelölését a Nobel-békedíjra. Értékelése szerint az amerikai elnök nem foglalt határozottan állást Kijev orosz bombázása kapcsán.
A britek az orosz–ukrán háború kezdete óta 58 ezer ukrán katonát képeztek ki. Eddig Nagy-Britannia csak tengerről volt képes atomeszközök indítására. Most először történelmében beszerzett olyan amerikai katonai gépeket, amelyekkel a brit atomrakéták célba juttathatóak. Giorgia Meloni olasz kormányfő bejelentette, hogy felesleges egy közös európai haderő felállítása.
Szenátusi meghallgatásán az USA Európában állomásozó katonai erőinek új főparancsnoka kijelentette, hogy Ukrajna képes az Oroszországgal szembeni háború megnyerésére. Én máshogy látom a jövőt.
Elképesztő mennyiségű hadiipari együttműködési szerződést kötöttek az elmúlt napokban. A fegyvereket legyártották, eladták, a felhasználásuk helyét és idejét meglátjuk.
A szerző biztonságpolitikai szakértő
