„A klubhelyiség pillanatok alatt átalakult krematóriummá”

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Korábban szinte tünetmentes sérültek tömege kerül kórházba, az orvosok nem értik. Már 44 halott van.

Lukács Csaba
2015. 11. 08. 10:01

A hétvégén sokkoló dolgokat mondott a Grigore Alexandrescu Kórház igazgatója. A bukaresti francia nagykövetségen Dan Enescu professzor arról beszélt: olyan fiatalok jelentkeznek náluk súlyos légúti szövődményekkel, akik látszólag komolyabb sérülések nélkül túlélték a tragédiát.

„Tömegével jelentkeznek olyan kamaszok, akik a tűzeset után egyáltalán nem vagy alig sérültek meg – most a sürgősségi osztályon kezeljük őket. Ha egészséges emberek öt nap után súlyos felső légúti tünetekkel, a hörgők abnormális működésével jelentkeznek, mi történik azokkal, akiknek megégett a testfelületük 40, 70 vagy 80 százaléka? Nem tudjuk, mire kell megtalálni a gyógymódot – ez egy teljesen atipikus baleset volt, tizenkét másodperc alatt kigyúlt a terem (!), és mire a tűzoltók kijöttek, nem volt mit eloltani. A klubhelyiség pillanatok alatt átalakult krematóriummá, emberi testek szenesedtek el, aki pedig nem égett meg, az olyan mérgező gázokat szívott be, amiről nem tudjuk, hogy mik. Emiatt senki sem tudja, hogy mivel lehetne kezelni őket” – mondta.

Az orvos szerint ezek a tünetek a napok teltével fokozódnak. Megemlített egy olyan esetet is a tragédia éjszakájáról, amikor a mentők behoztak egy látszólag sérülésmentes, de nagyon ijedt lányt. Az ügyeletesek leültették egy székre megfigyelés alatt tartva őt, amikor váratlanul összeesett és meghalt – a teste sehol sem volt megégve. A professzor véleménye szerint a tűz során felszabadult gázok okoznak súlyos, egyelőre ismeretlen mérgezési tüneteket, és ez ellen egyelőre nem tudnak harcolni. Emiatt „bármi megtörténhet” – fogalmazott a kórházigazgató.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.