– Ha megnyernénk a bajnokságot. Mi vagyunk a Liverpool, nem is lehet más a célunk. Ezért dolgozunk, aztán majd meglátjuk, ez mire lesz elég.
Angol sajtó: nem hozott áttörést Szoboszlai visszatérése
Szoboszlai visszatérését nagy várakozás előzte meg, hiszen combhajlítóizom-sérülése miatt az előző hat mérkőzésből ötöt kihagyott. A rangadón azonban nem sikerült megváltoztatnia a játék képét, amit a brit lapok értékelései is tükröztek.
A This Is Anfield tízes skálán hatos osztályzattal értékelte a magyar középpályás teljesítményét. A portál szerint a pálya mélyebb területein megfelelően dolgozott, de nem tudta azt a pluszt hozzátenni a Liverpool játékához, amit a becserélésétől vártak. A beszámoló ráadásul megjegyezte, hogy a középpálya egységesebbnek tűnt, amíg Nyoni a pályán volt.
A Liverpool Echo újságírója, Ian Doyle szintén hatost adott Szoboszlainak, ugyanakkor kiemelte, hogy a sérüléséből visszatérő magyar játékosnak volt néhány lendületes megindulása.
Ennél is szigorúbb volt az LFC Globe, amely ötösre értékelte a teljesítményét: elismerte, hogy akadtak jó megoldásai, de többet várt volna tőle. A legkeményebb kritikát azonban a Rousing The Kop fogalmazta meg. A portál James Brooke nevéhez kötött értékelése mindössze hármas osztályzattal illette Szoboszlait.
Akadtak ugyanakkor megengedőbb értékelések is. Az NBC Sports 6,5 pontot adott Szoboszlainak, a Sports Illustrated pedig 6,7-re értékelte a játékát. Utóbbi szintén arra jutott, hogy a magyar futballista beállása nem hozta meg a várt lendületet.























