A régi típusú antiszemitizmus eltűnt, most az új elől menekülnek a francia zsidók

A folyamatos incidensek miatt egyre többen emigrálnak Izraelbe, ahol viszont nem mindenki találja meg a számítását.

Bár a francia kormány által összeállított statisztikák azt mutatják, összességében kevesebb volt a rasszista indíttatású támadás az országban 2017-ben, az erőszakos támadások aránya mégis növekedett. Ennek fő elszenvedője pedig a félmilliós zsidó közösség, amelyik Európában a legnagyobbnak számít. A folyamatos incidensek sora lehet az egyik oka annak, hogy egyre több francia zsidó emigrál Izraelbe, ahol viszont nem mindenki találja meg a számítását.

Január végén újabb antiszemita támadástól volt hangos a francia sajtó: egy kipát viselő nyolcéves kisfiút lökött a földre és vert össze két tinédzser Párizs egyik külvárosában, három héttel azután, hogy vandálok támadtak meg egy kóser boltot. 2015 februárjában, egy hónappal azután, hogy a terrorista Amedy Coulibaly egy kóser boltban gyilkolt és túszokat ejtett, Északkelet-Franciaországban meggyaláztak egy zsidó temetőt. 2012-ben pedig egy zsidó iskolában lövöldözött egy muszlim származású támadó – és itt csak pár ismertebb esetet soroltunk fel a számos különféle támadásból, ami a zsidó közösséget érte az elmúlt évtizedekben. 

A rasszista erőszakot a mindenkori francia kormány minden esetben rögtön, szigorúan elítélte: a legutóbbi támadás nyomán Emmanuel Macron elnök azt írta Twitteren, hogy aki bárkit a kora, a megjelenése vagy a vallása miatt támad, az a köztársaságot támadja. Edouard Philippe francia miniszterelnök a törvényhozók előtt azt mondta: ahhoz, hogy harcoljunk valami ellen, a nevén kell nevezni a dolgokat – jelen esetben az újfajta, brutális és erőszakos antiszemitizmust, ami egyre inkább látható az országban.

Sok francia zsidó mégis úgy látja, hogy a helyzet csak rosszabbodik. 2006 óta több mint negyvenezer franciaországi zsidó emigrált Izraelbe: 2014-ben 7300-an, 2015-ben 7800-an, 2016-ban 5000-en, tavaly pedig 3500-an érkeztek. Ezek még annak fényében is nagy számok, hogy a statisztikák alapján elmondható, hogy az emigrálók 10–30 százaléka végül végleg visszatér Franciaországba, sokan pedig úgy költöznek ki, hogy dolgozni visszajárnak Európába. De felmérések azt mutatják, hogy franciaországi zsidók tízezrei bizonytalanok a jövőt illetően, ezért gondolkodnak az emigráción. Sokan nem feltétlenül az országot hagyják el, csak Párizson belül költöznek más városrészekbe, ahol erősebb a zsidó közösség jelenléte.

Maud S. Mandel, a franciaországi zsidó és muszlim közösségek kutatója szerint a folyamatos antiszemita támadások oka egyértelműen az iszlám terrorizmus, bár hangsúlyozza: ez nem általában a szerteágazó és sokszínű francia muszlim közösségre, hanem annak egy szélsőséges szeletére jellemző. Az egész helyzet azért tragikusan ironikus, véli a kutató, mert a francia zsidó közösség történelme során egyébként sosem volt ennyire integráns része a francia társadalomnak, mint manapság; és az antiszemitizmus régi formái szinte teljesen eltűntek. A muszlim és zsidó közösségek közötti feszültség egyik kiváltó oka pedig éppenséggel az izraeli–palesztin háborúk mentén fellángoló ellentét.

A zsidók elleni támadásokkal jogi szempontból foglalkozó szervezet, a Bureau National de Vigilance Contre l’Antisémitisme második embere, Charles Baccouche egyenesen úgy gondolja, hogy Nyugat-Európában hosszú távon nincs jövője a zsidóknak, mivel a Koránnak része az antiszemitizmus. Emellett úgy látja, hogy az elmúlt évek trendjei oda vezetnek: a franciaországi zsidók egyre inkább maguk között élnek, nem érintkeznek nem zsidókkal, ez pedig probléma lehet.

Az Izraelbe érkező francia zsidók dolga azonban közel sem könnyű. Az Ynet cikkében azt írják, Izrael nem lesz képes az országba csábítani a távozni vágyókat, mivel a nyelvi akadályokon túl nem tesz eleget azért, hogy megkönnyítse a frissen érkezők dolgát, ez pedig a csökkenő számokon meg is látszik. Egy, a témában tartott konferencia résztvevői szerint az újonnan érkezők nehezen tudnak elhelyezkedni Izraelben. Ezt többen azzal hidalják át, hogy a nagy távolság ellenére is ingáznak – a hét elejét Franciaországban, a hét végét Izraelben töltik –, ez azonban nem segíti elő az integrációt és rossz hatással van a családi életre. Az sem segít, hogy egészen mostanáig sok szakmában szükség volt az izraeli állam által felállított vizsgák abszolválására ahhoz, hogy valaki a szakmájában tudjon dolgozni; az euró és a sékel közötti kedvezőtlen átváltási ráta pedig például a nyugdíjasoknak kellemetlen.