A színek tanulása közben érzékenyítik az óvodásokat

Már az egyik legalapvetőbb tanulási folyamat során is befolyásolná a gyerekeket a gender-lobbi. Még a színeket is úgy tanítják a gyerekeknek, hogy azokat még véletlenül se kössék a klasszikus, hagyományos felfogáshoz – írja a V4NA Hírügynökség.

Forrás: V4NA Hírügynökség2021. 08. 02. 19:12
null
Forrás: YouTube/Képernyőfotó
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kemény lapos, kisgyerekeknek szóló könyvben a színekről tanulhatnak a gyerekek, kizárólag a pride-zászló színein végigvezetve. A színekhez kapcsolódó sztereotípiákkal is igyekszik leszámolni a szerző, amit már a könyv címe, „Pink is for boys” (A rózsaszín a fiúknak való) is érzékeltet.

Egy, a Psychology Today-en megjelent írás szerint, a gyermekek fejlődése szempontjából kiemelt jelentősége van a színeknek. Az agy korai fejlődése során a színeknek különösen nagy jelentősége van, és az óvodáskorú gyerekek is különösen érzékenyek a színekre. Látható tehát, hogy már a legalapvetőbb tanulási folyamat során is igyekszik befolyásolni a gyerekeket a gender-lobbi azzal, hogy a hagyományostól eltérően mutatja be még az olyan legegyszerűbb dolgokat is, mint a színek.

A könyvben a klasszikusan „lányos” színekhez kapcsolódó illusztrációkban fiúk is szerepelnek, és fordítva, a „fiús” színeknél lányok vannak a középpontban, a rajzokon pedig olyan szituációkat is láthatunk, ahol a hagyományos nemi szerepek is felcserélődnek.

A könyvben egyébként többször megjelenik egy szereplő, akiről nem lehet eldönteni, hogy fiú vagy lány vagyis NEM bináris nemű.

A mű végén az összes karakter kézen fogva felvonul egy szivárvány alatt. A képhez azt a mondatot fűzték hozzá: „And all the colors are for everyone”, ami annyit tesz, hogy „…és minden szín mindenkié”.

Korábban is volt már arra példa, hogy kisgyerekekbe akarták sulykolni az elfogadást, a pride-zászló színein keresztül. A pride-hónap alkalmával

egy népszerű drag queennel és baloldali aktivistával közösen készített videót a Nickelodeon gyermekcsatorna, ahol Nina West a pride-ról és a szivárvány-zászlóról énekelt a gyereknek.

A Pride Song videóban a meleg büszkeség zászlajának színeit magyarázza el egy dalban a drag queen, mindezt pedig reklámként levetítették a Nickelodeon csatornán, illetve online is elérhetővé tették.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: YouTube/Képernyőfotó

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.