Az amerikai szenátus kiterjesztette a szeptember 11-i mentésben résztvevők kárpótlását

Az amerikai szenátus elsöprő többséggel megszavazta kedden azt a törvényt, amely biztosítja, hogy soha ne fogyjon ki a pénzből a 2001. szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrortámadások utáni mentési munkákban résztvevők kárpótlási alapja.

Forrás: MTI2019. 07. 24. 6:12
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A törvényhozás felsőházában 97:2 arányban elfogadott törvény ellen csak két republikánus szenátor voksolt: a kentuckyi Rand Paul és Utah állam politikusa, Mike Lee. Ők voltak azok, akik miatt már múlt héten, módosító indítványaik benyújtása után, elhalasztották a voksolást.

Az amerikai képviselőház már július közepén megszavazta – ugyancsak elsöprő, kétpárti támogatással – a mentésben résztvevő, s ennek következtében súlyosan megbetegedett rendőrök, tűzoltók és segélymunkások állandó kárpótlási alapjának létrehozását.

Nagy többségük ugyanis a levegőbe került mérgező anyagok miatt súlyos beteg, a legtöbb esetben rákbeteg lett, és küszködik az orvosi ellátás költségeivel. A 2010-ben létrehozott kompenzációs alaphoz pedig gyakran hiába fordultak segítségért, a rendelkezésre álló összeg már nagyon kevés volt. Az elfogadott törvényjavaslat értelmében a kompenzációs alap finanszírozását 2092-ig meghosszabbítják, s a működését fedező 7,4 milliárd dollárt kiegészítik további 10,2 milliárddal.

A múlt hétre tervezett szenátusi szavazás előtt Rand Paul szenátor azt kifogásolta, hogy a pénzügyi alap nem átmeneti időre szólna, ezért azt javasolta, hogy mivel a program évtizedekig lesz érvényben, „ellensúlyozni kell más programok költségvetésének csökkentésével”. Mike Lee pedig olyan módosítást nyújtott be, amely követelte egy ellenőrző mechanizmus kialakítását, megakadályozandó, hogy az alapban lévő összeget elcsalják. Egyikük módosító javaslatát sem fogadták el.

A megbetegedett mentőmunkások egészségügyi ellátását segítő pénzügyi alap problémája néhány héttel ezelőtt került az érdeklődés középpontjába, miután Jon Stewart politikai kommentátor és televíziós műsorvezető egy kongresszusi meghallgatáson élesen bírálta a törvényhozókat, amiért magukra hagyják a terrortámadások utáni mentés hőseit.

Stewart nagy visszhangot kiváltó meghallgatása után több amerikai televízió is megszólaltatta a mentésben három hónapon át részt vevő Luis Alvarez volt New York-i rendőrt, aki végstádiumú bélrákban szenvedett. Alvarez a Fox televíziónak adott interjúja után – három héttel ezelőtt – 53 esztendősen elhunyt. A New York-i Szent Patrik-katedrálisban tartott búcsúztatását egyenes adásban közvetítette több televíziós csatorna. Utolsó interjújában azt kérte, hogy a törvényhozók gondoskodjanak betegségekben szenvedő sorstársairól.

A törvényt, amelyet Donald Trumpnak már átküldtek a Fehér Házba aláírásra, Alvarezről nevezik el.

A szenátusi szavazás előtt John Feal, aki annak idején szintén részt vett a mentési munkálatokban és az állandó segélyalap létrehozásának egyik fő szószólója, az NBC televíziónak azt nyilatkozta: kedden telefonáltak neki a Fehér Házból és meghívták a törvény aláírási ünnepségére, amelyre pénteken kerül sor.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.