Általánosságban elmondható ugyanakkor, hogy a menekülés nemcsak a Fülöp-szigeteken vált nehézzé. Tarjányi rámutatott: az utóbbi három-öt év jelentős fejleménye, hogy ha az itteni hatóságok valakinek a nyomára bukkannak valamely távoli országban, a kiadatási kérvényekre egyre nagyobb arányban érkezik pozitív válasz – kétoldalú egyezmény ide vagy oda. Ez egyébként nem magyar innováció, más uniós államok is egyre jobban tudnak élni a lehetőséggel. Így egyébként a bűnözők sem feltétlenül járnak rosszul, hiszen drogcsempészetért például nem egy távol-keleti országban halálbüntetés jár, a Fülöp-szigeteken ráadásul az önbíráskodók is rájuk „specializálódtak”. Eközben pont a kábítószercsempészek esetén különösen engedékenyek ezek az országok a kiadatást illetően.
A messzire bujdosás tehát egyre kevésbé életképes opció – bár M. Dániel éppenséggel el tudott tűnni, egészen haláláig. Főleg kábítószer-kereskedők és gazdasági bűnözők próbálják ki a külföldi menekülést, utóbbiak közül sokan az általuk elkövetett bűncselekmény elévüléséig próbálják meg kihúzni valahogy. Nem mellékes szempont az sem, hogy meglehetősen drága mulatságról beszélünk, külföldön eltűnni rengeteg pénzt emészt fel, ráadásul – ahogy arra Tarjányi Péter is felhívta a figyelmünket – az érintettek a helyi alvilág célpontjává is válhatnak. Ha ugyanis tőlük lopnak, a bujdosó bűnözők aligha fognak feljelentést tenni, hiszen még a végén szóba kerülne, honnan származik a tőlük ellopott pénz.
