Benkő Tibor: Magyarország komolyan veszi vállalásait a védelmi költségek növelése terén

Magyarország komolyan veszi vállalásait a védelmi költségvetés növelését illetően, a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy teljesítse a NATO-célkitűzéseket ezen a téren – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter csütörtökön Brüsszelben.

Forrás: MTI2019. 06. 27. 15:37
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető a NATO tagállamainak kétnapos védelmi miniszteri találkozóján vett részt a belga fővárosban, amelyen tájékoztatása szerint teljes volt az összhang a résztvevők között abban, hogy az észak-atlanti szövetség további erősítésére van szükség, egyebek mellett a terrorizmus elleni harc terén is.

Hangsúlyozta, hogy noha Magyarország biztonsági helyzete stabilnak nevezhető, az ország a keleti és a déli veszélyeztetettségi irány metszéspontján fekszik, így kiemelt prioritás számára például a Nyugat-Balkán stabilitása. Aláhúzta, azon tagállamokkal is szolidárisnak kell lenni, amelyek a másik irányú fenyegetettséget érzik meghatározóbbnak.

A NATO tagországai 2014-ben azt vállalták, hogy 2024-ig bruttó hazai termékük (GDP) legkevesebb 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat. Ezt a szintet idén hét állam éri el, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Románia, Görögország, Észtország és Lettország.

Benkő elmondta, hogy Magyarország is fel fog zárkózni a kitűzött határidőig, ahogy azon vállalásainak is eleget tesz, hogy a kiadások 20 százalékát fejlesztésre fordítsa.

„Egy erős Magyarország erős honvédséggel a NATO és a régió biztonságát is szolgálja” – fogalmazott.

Rámutatott, hogy az ország növeli a békefenntartásban és a különböző más műveletekben részt vevő katonái számát, ugyanis fontos a gondokat a keletkezésük helyén kezelni.

Arról számolt be, hogy Magyarország és Horvátország megkezdi egy többnemzeti hadosztály-parancsnokság felállítását, amely a térség biztonságát fogja szolgálni.

Az innováció kapcsán beszélt arról is, hogy a honvédségnél létrehoztak egy központot a korszerűsítés koordinálása érdekében, valamint két héttel ezelőtt átadták a kiberműveleti kérdésekkel foglalkozó akadémiát, amely már meg is kezdte a működését.

„Felelőtlen gondolkodásra vall, ha egy ország nem a biztonságát helyezi előtérbe. Ha nincs biztonság, nincs miről beszélni” – mondta Benkő.

A honvédelmi miniszter újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy az elrettentő intézkedések mellett további tárgyalásokra is szükség van Oroszországgal a szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződés (INF) ügyében.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.