– Európának tudnia kell, hogy számíthat az Egyesült Államokra, a NATO rendkívül fontos a szövetségesek érdekeinek a szempontjából

Egy ukrán férfi ismét semmibe vett egy befogadó országot
A bíróság elutasította az állampolgársági kérelmét.
– Európának tudnia kell, hogy számíthat az Egyesült Államokra, a NATO rendkívül fontos a szövetségesek érdekeinek a szempontjából
– jelentette ki Joe Biden amerikai elnök Brüsszelben hétfőn.
Biden a harminc államot tömörítő, brüsszeli székhelyű észak-atlanti szervezet csúcstalálkozójára érkezve hangsúlyozta, hogy a NATO-t alapító egyezmény központi elemének számító, a kollektív védelem elvét rögzítő 5. cikk „szent kötelesség”, e tekintetben is számíthatnak az európai szövetségesek Washingtonra.
– Azt szeretném, ha egész Európa tudná, hogy az Egyesült Államok mellette áll
– hangsúlyozta az elnök hozzátéve: az Egyesült Államok vállalja, hogy NATO-szövetségeseinek a védelmében lépéseket tegyen, ha őket megtámadnák, ahogyan az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én ért terrortámadások idején a NATO is tiszteletben tartotta a szerződésben rögzített vállalását.
Méltatta, hogy egyre több NATO-tagország éri el azt a célt, amely szerint a bruttó hazai termék (GDP) legalább két százalékát a védelmi kiadásokra fordítják, és a többiek is jó úton vannak efelé. Az amerikai elnök beszélt arról is, hogy a szövetségeseknek fel kell ismerniük az Oroszország és Kína jelentette, a nemzetközi biztonságra veszélyt jelentő kihívásokat. Biden úgy véli, sem Oroszország, sem pedig Kína nem cselekszik oly módon, ahogyan az elvárható lenne. Az észak-atlanti szövetség egynapos csúcstalálkozóján a fő témák között Oroszország, Kína, a kibertámadások és a klímaváltozás szerepelnek. A NATO-csúcs célja egyebek mellett azon 2030-ig megvalósítani kívánt célok és feladatok meghatározása, amelyek hozzájárulnak a szövetség felkészítéséhez a jövő kihívásaira.
A bíróság elutasította az állampolgársági kérelmét.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.