Elérheti a kétmilliót is a koronavírus halálos áldozatainak a száma

A kétmilliót is elérheti a koronavírus halálos áldozatainak a száma, mielőtt széles körben alkalmazzák a sikeres védőoltást, sőt magasabb is lehet, ha nem hoznak összehangolt lépéseket a járvány megfékezésére – közölte pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.

Forrás: MTI2020. 09. 25. 20:54
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ha nem cselekszünk, ez a szám, amelyről beszélünk (a jelenlegi halálesetek kétszerese, 2 millió) nem csak elképzelhető, de sajnálatos módon nagyon valószínű lesz” – mondta Michael Ryan pénteki sajtótájékoztatóján.

Az igazgató azután beszélt erről, hogy kilenc hónappal a vírus kínai felfedezése óta a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségben meghaltak száma megközelítette az 1 milliót.

Ryan szerint nem szabad a fiatalokat okolni a fertőzöttek számának mostani növekedéséért, annak ellenére, hogy növekvő aggodalmakat hangoztatnak amiatt, hogy a fiatalok terjesztik a vírust, miután világszerte enyhítettek a korlátozásokon és karanténintézkedéseken.

„Nagyon remélem, hogy nem kezdünk rájuk ujjal mutogatni” – mondta Ryan. „Az utolsó dolog, amire egy fiatalnak szüksége van, az az, hogy egy idős papoljon és ujjal mutogasson”.

A veszélyhelyzeti igazgató szerint Európának még sokat kell dolgoznia a helyzet stabilizálásán, és a vírus terjedésének kézbentartásán.

A WHO folytatja a tárgyalásokat Kínával a lehetséges részvételéről a Covid-19 elleni vakcinához való gyors és méltányos hozzájutást segítő COVAX finanszírozási rendszerben – közölte Bruce Aylward magas rangú WHO-tanácsadó.

Kanada megállapodást írt alá az oxfordi székhelyű AstraZeneca céggel 20 millió adag Covid-19 elleni védőoltás megvásárlásáról – jelentette be pénteken Justin Trudeau kanadai miniszterelnök.

A szer az egyik vezető jelölt a védőoltás kidolgozásáért folyó versenyben, jelenleg a tesztelés utolsó stádiumában tart Nagy-Britanniában, a Dél-afrikai Köztársaságban és máshol.

Trudeau egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy az Egyesült Államok vényköteles gyógyszereket akar importálni Kanadából, azt is közölte, hogy Kanada gyógyszerszállításokkal segíteni kíván más országoknak.

„Az Egyesült Államok minden lépését mérlegeljük, amikor a kapacitásainkat bővítjük, de elsősorban a kanadaiaknak akarunk segíteni, és itthon biztosítani a kanadaiak szükségleteit” – szögezte le mindamellett a kormányfő.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.