Amikor Pablo Escobar, a kolumbiai kábítószerkirály 1993-ban elhunyt, a magánállatkertjében élő négy felnőtt – egy hím és három nőstény – afrikai vízilováról elfeledkeztek. A környező mezők és tavak azonban olyannyira megfelelő feltételeket biztosítottak a hatalmas növényevők számára, hogy dinamikusan bővült a populáció. Jelenleg 50-80 példány élhet az egykori bűnöző rezidenciájának környékén, a létszám 2050-re 800–5000 példányra emelkedhet.
Escobar vízilovai mellett más növényevők is vígan szaporodnak olyan helyeken, ahol korábban nem léteztek. Ausztráliában vadon élő tevék barangolnak százezerszámra – első példányaik a 19. században érkeztek a távoli kontinensre, míg Texas és Patagónia hegyvidékein gyakran lehet antilopokat látni. A sokszor ismételt vélemény szerint ezek az állatok károsan hatnak az újonnan elfoglalt élőhelyekre. A PNAS tudományos folyóiratban három napja publikált közlemény ellenben azt állítja, hogy a betelepített élőlényeknek pozitív hatása is lehet. – Meglepő módon azt tapasztaltuk, hogy a jövevényeknek köszönhetően a mostani világ hasonlít a százezer évvel ezelőtti időkre – mondta a The New York Timesnak Erick Lundgren, az ausztráliai Sydney-i Műszaki Egyetem ökológusa, a tanulmány vezető szerzője.
A kolumbiai bűnöző, Pablo Escobar egykori birtoka körül ideális életfeltételeket találtak az afrikai állatok
Fotó: Reuters
A nagyjából 110 ezer évvel ezelőtt kezdődött legutóbbi jégkorszak körülbelül 10 ezer éve engedni kezdett szorításából. (A sarki és kontinentális jégtakarók legnagyobb kiterjedése 18 ezer éve volt.) A természeti jelenség által gerjesztett kipusztulási hullámban nagytestű állatok tűntek el: mamutok Eurázsiában, lovak és óriáslajhárok Amerikában. Egyes kutatók szerint ezen állatok elvesztése lyukat ütött az adott hely táplálékláncában, különösen Amerikában és Ausztráliában, ahol a kipusztulás intenzívebb volt. Erick Lundgren kollégáival az utóbbi 126 ezer évet átölelő listát készített az élő, illetve kihalt növényevő fajokról. Osztályozták ezeket testméret, anatómia és étrend alapján, majd összehasonlították az adott régióba betelepített, illetve onnan kihalt növényevők életmódját. –Arra számítottunk, hogy a nem őshonos növényevők fenyegetést jelentenek az őshonos fajok számára az élelemért folytatott versenyben – mondta Lundgren. Ehelyett úgy tűnik, hogy a betolakodók a régen kipusztult állatok helyét veszik át.
Észak-Ausztráliában a vízibivalyok például csökkentik a bozóttüzek gyakoriságát és súlyosságát. Észak-Amerikában a vadon élő musztángok hasonlóan viselkednek, mint a kontinensről 12 ezer évvel ezelőtt kihalt lovak. Amikor a kolumbiai vízilovak éjjelente elhagyják a tavakat, hogy a réteken legeljenek, a kihalt óriáslámához hasonló szerepet vállalnak: trappolásuk során hatalmas mennyiségű tápanyagot döngölnek az iszapba, ami létfontosságú a víz alatti rendszerek számára. Az ilyen típusú összehasonlítások egyesek szerint további betelepítésekre sarkallhatnak, ám a szerzők nem emellett kardoskodnak. Ők csupán a betelepített állatok hatásait vizsgálták. Ráadásul a körülmények sem azonosak, hiszen az egykori növényevők hatalmas, érintetlen tájakon éltek megannyi ragadozó fenyegetésében. Most az élőhelyek széttöredezettek, a nagyragadozók száma világszerte hanyatlik.
