Koszovó elnökét háborús bűnök gyanúja miatt hallgatják meg

Az UCK egykori parancsnokai a különleges ügyészség vádirata alapján legalább 100 gyilkosságért felelhetnek.

2020. 07. 08. 22:43
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hashim Thaci koszovói elnök bejelentette, hétfőn Hágába utazik, hogy a koszovói háborús bűnöket vizsgáló ügyészség kihallgathassa.

Hashim Thaci a Facebookon azt írta, ő és a szintén meghallgatásra hívott társai „méltósággal és becsületesen néznek szembe a nemzetközi joggal”, és arra szólította fel a koszovóiakat, legyenek egységesek, hogy szembeszállhassanak a kihívásokkal, amelyek az országra várnak.

A hágai különleges ügyészség az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök, továbbá emberiesség elleni bűncselekmények gyanújával június 24-én emelt vádat Hashim Thaci koszovói elnök és a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) több egykori másik tagja, köztük Kadri Veseli, a koszovói parlament korábbi elnöke ellen.

Az ügyészség az Európa Tanács 2011-es jelentése alapján a konfliktus idején elkövetett háborús és az emberiesség elleni bűncselekmények, illetve szervkereskedelem miatt indított vizsgálatot az UCK tagjai ellen.

Hashim Thaci és Kadri Veseli is tagadta bűnösségét, a koszovói elnök azt is bejelentette, ha a hágai különleges ügyészség megerősíti az ellen felhozott vádakat, azonnal lemond.

Az UCK egykori parancsnokai a különleges ügyészség vádirata alapján legalább 100 gyilkosságért felelhetnek. Az áldozatok között mások mellett koszovói albánok, szerbek, romák és más nemzetiségű emberek, valamint politikai ellenfeleik is vannak.

A 2015-ben létrehozott, nemzetközi bírákat és ügyészeket foglalkoztató különleges ügyészséget az Európai Unió finanszírozza, de a koszovói törvények alapján működik. Hatáskörébe az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett, az ügyészség által feltételezett háborús bűnök vizsgálata tartozik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.