Máltán a kvótákért indul az ütközet

Ma az unió belügyminiszterei tárgyalnak a migráció problémájáról. Szijjártó Péter előzetesen jelezte: Magyarország továbbra sem hajlandó elfogadni semmiféle kötelező betelepítési kvótát.

Buzna Viktor
2019. 09. 23. 10:21
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb fordulóponthoz érkezett a bevándorlást pártoló, illetve az azt ellenző európai vezetők közötti vita, ma az unió belügyminiszterei Máltában tárgyalnak a migráció problémájáról. A találkozó előzménye a júliusban, Helsinkiben tartott informális miniszteri csúcs volt, ahol ismét előkerült a nyugati tagállamok által támogatott kvótaterv. A bevándorlók unión belüli szétosztását akkor is Németország és Franciaország kezdeményezte. A megbeszélések azonban Helsinkiben, majd három nap múlva Párizsban is elvéreztek, elsősorban a közép-európai országok, illetve Málta és Olaszország ellenállásán. Matteo Salvini, korábbi jobboldali olasz belügyminiszter ellenezte a nyugati elképzelést, miszerint Olaszországnak kötelező a kikötőkbe engednie a bevándorlókat kimenekítő hajókat. Szintén a felvetés ellen szavazott Málta, ugyanakkor a kvótaterv ötletét mindkét mediterrán tagország támogatta.

Bár megállapodás nem született, sajtóhírek szerint a háttérben folytatták a munkát a kvótaterv teljesítésében érdekelt tagállamok diplomatái. A La Stampa olasz napilap korábbi cikke szerint Franciaország és Németország július óta „titkos tárgyalásokat” folytatott a Földközi-tengeren Európába érkező migrációról, ennek eredménye pedig most, a máltai találkozón csúcsosodik ki.

Megkönnyíti a Párizs–Berlin-tengely dolgát, hogy időközben baloldali fordulat következett be Rómában, miután Salvini és pártja kiesett a kormánykoalícióból. A szeptember 13-án megszavazott Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) alkotta új kormány első dolga volt rábólintani a kvótatervre, az új szövetséget a múlt héten Emmanuel Macron francia elnök látványosan szívélyes látogatással pecsételte meg.

Ebben a hangulatban kezdődik ma a máltai migrációs találkozó, ahol a belügyminiszterek egy „ideiglenes áthelyezési programról” döntenek majd. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előzetesen jelezte: Magyarország továbbra sem hajlandó elfogadni semmiféle kötelező betelepítési kvótát, és továbbra is a határok védelmét tartja első számú feladatának. – A magyar kormánynak vissza kell majd vernie minden egyes ezzel ellentétes kísérletet – tette hozzá a külügyminiszter.

Változó hangnem

Új javaslatot sürgetett a menedékkérők elosztására Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője egy vasárnapi interjúban. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Welt am Sonntag lapban arról beszélt, hogy az új Európai Bizottságnak több területen „újraindítást” kell eszközölnie. Ilyen a migrációs politika, Weber szerint ugyanis a távozó, Jean-Claude Juncker vezette bizottság az utóbbi öt évben csaknem szétzilálta az európai szolidaritást. – Teljesen új javaslatra van szükségünk a migránsok elosztásáról, a kötelező kvóták egyelőre lekerültek az asztalról – mondta Weber. Hozzátette, most a külső határok védelmének és a származási országok megsegítésének van elsőbbsége. (MTI)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.