A Corriere della Sera a hét végén arról cikkezett, hogy Matteo Salvini pártja, a bevándorlásellenes Liga és az Európai Néppárt (EPP) közelednek egymáshoz. A milánói székhelyű lap tudni véli, hogy az olaszok körében továbbra is rendkívül népszerű párt berkeiben ráébredtek arra, hogy erősebb nemzetközi kapcsolatokra van szükség. Mint írták, már nem elegendő otthon jó számokat produkálni, hiszen a brüsszeli tárgyalóasztaloknál a Liga finoman szólva sem népszerű. A jelenlegi elszigeteltség egyik konkrét okaként említik, hogy az Európai Parlament (EP) Identitás és Demokrácia nevű frakciójának magját adó párt nem szavazta meg a néppárti Ursula von der Leyen bizottsági elnökségét. Arról nem is beszélve, hogy az EPP északi (egyértelműen liberálisabb – a szerk.) delegációi hallani sem akarnának a bevándorlás- és iszlámellenes Ligával való kapcsolatról. Még formális értelemben sem.
Orbán Viktor: Az ukrajnai háborút illetően az EU-n belül nincs konszenzus + videó
Idén utoljára ültek össze az uniós kormány- és államfők.