Orbán Viktor miniszterelnök a soltvadkerti Szent Korona cukrászda vendége volt, miután a kormányfő és Lázár János hétfőn felavatták az M53-as elkerülő utat. A Szent Korona cukrászda ajándékkal is készült – írja a Bács-Kiskun vármegyei hírportál.
A várost elkerülő útról a Magyar Nemzet már beszámolt. Az átadón Orbán Viktor elmondta: erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország. A miniszterelnök azt is közölte, hogy a vármegyékben többen dolgoznak, mint valaha, és az átlagbér is nőtt.
A jövő év fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak
– szögezte le, majd azt üzente, hogy ne higgyenek a kishitűeknek.
A miniszterelnök és az építési és közlekedési miniszter soltvadkerti tartózkodásuk alatt a Szent Korona cukrászda desszertjeit is megkóstolták. Az egyik tulajdonos a lapnak elmondta, hogy a kormányfő ischlert fogyasztott, míg a miniszter Pilvax süteményt rendelt, ásványvizet ittak hozzá, illetve kávéztak.
Lázár János pedig dubaji csokoládéval lepte meg Orbán Viktort.
A cukrászda megajándékozta a miniszterelnököt
A ház ajándékaként az egyik tulajdonos mindkét politikusnak egy-egy díszdobozos szaloncukrot ajándékozott. Ezekben kétféle édességet helyeztek el. Az egyik Frittman vörösboros-málnás, a másik pedig Pilvax – Petőfi 200 sós karamellás-kávés édesség volt. Mindkét szaloncukor az idei országos szakmai versenyen érmes helyezést ért el.
A cukrászda tulajdonosa azt is elmondta, hogy meg akarta hívni a politikusokat egy-egy süteményre, de ők ragaszkodtak a fizetéshez. Az ajándék szaloncukrot viszont a cégvezető asszony kérésére elfogadták.
Köszönjük a kedves vendéglátást. Egy törzsvendég Pannóniából. Orbán Viktor. 2024. Hajrá, magyarok!
– írta a sütemény elfogyasztása után Orbán Viktor a vendégkönyvbe.