Megkezdődött a Trump elleni vádemelési eljárás az amerikai szenátusban

Forrás: MTI2020. 01. 16. 21:18
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődött a Donald Trump elnök elleni alkotmányos vádemelési (impeachment) eljárás az amerikai törvényhozás felsőházában csütörtökön.

A procedúra első lépéseként Adam Schiff, a képviselőház tagja felolvasta az elnök ellen felhozott két vádpontot.

A következő lépésben John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke feleskette feladata elvégzésére a száz szenátort. A szenátusi bírósági eljáráson Roberts fog elnökölni. A szenátorok közösen, jobb kezüket felemelve tettek esküt arra, hogy „részrehajlás nélkül” tesznek igazságot.

Ez az Egyesült Államok történetében a harmadik ilyen eljárás. Az érdemi munka a tervek szerint jövő kedden, január 21-én kezdődik.

Trumpot azzal vádolta meg a képviselőház demokrata többsége, hogy bűnös a hatalommal történt visszaélésben és a kongresszus munkája akadályozásában.

Jerrold Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának elnöke – aki az impeachment-menedzserek egyike – előző nap Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetésére utalva azt hangoztatta: szerinte Trump „elárulta országunkat, amikor a hivatali hatalmát arra használta fel, hogy katonai segély visszatartásával nyomást gyakoroljon egy kormányra annak érdekében, hogy elősegítse az újraválasztását”.

Az impeachment-menedzserek azok a demokrata párti képviselők, akik a képviselőház „ügyészeiként” tevékenykednek, és az amerikai elnök ellen még decemberben megszavazott két vádpontot előterjesztik a szenátusban.

A hírügynökségek szerint nem valószínű, hogy a republikánus többségű szenátusban meglegyen a megkövetelt kétharmados szavazati arány az elnök elmozdítása mellett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.