Az idei EP-választások eredményét – most első ízben – figyelembe kell venniük az EU-országok vezetőinek, amikor javaslatot tesznek majd az Európai Parlamentnek arra, hogy ki legyen az elkövetkező öt évre az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének, az Európai Bizottságnak az elnöke. A testület vezetőjét az EP-nek kell megválasztania. Minderről az unió alapszerződésének számító lisszaboni szerződés rendelkezik. Korábban az Európai Bizottság elnökét kizárólag a tagállamok vezetői választották ki.
A néppártiak csúcsjelöltje Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő, a szocialistáké a német Martin Schulz, az EP eddigi elnöke, korábbi szocialista EP-frakcióvezető, a liberálisoké pedig a flamand Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök, eddigi liberális EP-frakcióvezető. Egyelőre nem látható, hogy pontosan miként érvényesül majd a gyakorlatban az EP-választási eredmények figyelembe vételének az újszerű követelménye az európai bizottsági elnök kiválasztásakor. Ha minden a lehető legegyszerűbben zajlik le, akkor a legtöbb EP-mandátumot szerző pártcsalád csúcsjelöltjét fogják javasolni a tagállamok vezetői, majd fogja megválasztani az EP többsége.
Elképzelhető azonban az is, hogy az alkuk során nem a viszonylag legtöbb mandátumot szerző pártcsalád csúcsjelöltje, hanem a második vagy akár a harmadik helyezett lesz képes biztosítani a parlamenti többséget a maga számára. E tekintetben a szocialisták valószínűleg inkább számíthatnak a liberálisok, a zöldek, valamint a radikális baloldal támogatására, mint a néppártiak. A liberálisok esetében azonban ez a valószínűség korántsem jelent bizonyosságot. Akárhogyan is, kérdés, hogy ilyen helyzetben a tagországok vezetői a javaslattételkor hajlandóak-e figyelembe venni a parlamenti erőviszonyok koalíciós szempontú átformálását.
Végül elvben az sem kizárt, hogy a tagállamok vezetői a pártcsaládok csúcsjelöltjei helyett valaki mást jelölnek európai bizottsági elnöknek, és ezt a jelölést akarják majd elfogadtatni a parlamenttel. Ez azonban semmiképpen nem lenne könnyű feladat, hiszen az unióban az elmúlt évek azt mutatták, hogy a lisszaboni szerződés nyomán folyamatosan növekedett az EP befolyása és önbizalma, ezt a szellemet pedig nehéz lenne visszagyömöszölni a palackba.




