Olasz ügyész: A Sea-Watch 3 nem volt szükséghelyzetben

A civilhajó Sea-Watch 3 kapitányát a körülmények nem kötelezték arra, hogy Lampedusa kikötőjébe behajtson az olasz hatóságok tiltása ellenére az illetékes olasz ügyész szerint. Az ügyész a német állampolgárságú nő elleni eljárást szorgalmazta hétfő este tartott sajtótájékoztatóján.

Forrás: MTI2019. 07. 01. 21:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Luigi Patronaggio a szicíliai Agrigento ügyésze az újságíróknak elmondta, az eddigi vizsgálatok szerint a Sea-Watch 3 kapitánya nem „kényszerhelyzetben” cselekedett.

A kapitány Carola Rachete korábban a Sea-Watch 3 fedélzetén kialakult, szerinte tarthatatlan körülményekre hivatkozott és ezzel igazolta, hogy a hajóval a dél-olaszországi Lampedusa kikötőjébe behajtott, áttörve az olasz hatóságok hajóblokádját. A manőver során majdnem nekihajtott az olasz pénzügyőrség egyik katonai hajójának, ezt a kikötő dokkjához szorítva.

Luigi Patronaggio úgy vélte, hogy a Sea-Watch 3 „szándékosan és tudatosan” szorította félre az olasz katonai hajót. Az ügyészség a szombaton őrizetbe vett kapitány eltávolítását kérte Lampedusa és Agrigento térségéből, ami azt jelentheti, hogy a német állampolgárt – a vizsgálat és az esetleges eljárástól függetlenül – minél előbb kiutasítják Olaszországból.

Az évek óta az Olaszországba érkező migránshajókkal foglalkozó Luigi Patronaggio hozzátette, az ügyészség arra a kérdésre is választ kíván adni, hogy Líbia kikötői biztonságosnak számítanak-e vagy sem, valamint, hogy a Líbiához tartozó kutatási és mentési övezetet a líbiai parti őrség ellenőrzi-e vagy sem.

A Sea-Watch 3 kapitánya ugyanis, amikor június 12-én fedélzetre vette az 53 fős migránscsoportot, megtagadta, hogy visszavigye őket Líbiába, mivel szerinte nem minősül biztonságos országnak. Az ügyész hozzátette, megvizsgálják a mentési művelet részleteit, különösen azt, hogy a civilhajó kapcsolatot létesített-e az embercsempészekkel, és miként értesült a migránsok jelenlétéről.

A Sea-Watch civilszervezet 31 éves aktivistájával szemben az ügyészség illegális bevándorlás elősegítése, olasz katonai hajóval szemben tanúsított ellenállás, valamint hajószerencsétlenség okozási szándék címén indult vizsgálat.

Carola Rachetét hétfőn Agrigento vizsgálóbíróságán hallgatták meg három órán keresztül. A bíróság döntése a következő napokban várható. Carola Rachete a bíróság folyosóján úgy nyilatkozott újságíróknak, véletlenül, rossz manőverezés miatt lökte meg az olasz katonai hajót. A kapitány egyik ügyvédje azt mondta a sajtónak, Carola Rachete határozott nő, és magára vállalta a kikötés felelősségét, mivel a hajón tartózkodó orvosok szerint az emberek helyzete rosszabbodott.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter közleményben hangsúlyozta, hogy teljesen egyetért az ügyésszel: „a német bűnözőt le kell tartóztatni”. Később már azt mondta, „a gazdag német nőt ki kell utasítani” Olaszországból.

Az olasz kormánypárt Liga vezetője hozzátette, példás büntetés kiszabását várja az olasz igazságszolgáltatástól azokra, akik olasz katonák életét veszélyeztették, és többszörösen megszegték az olasz törvényeket. Matteo Salvini a Berlinből és Párizsből érkezett bírálatokra úgy reagált, jobb lenne, ha Németország és Franciaország hallgatna.

Luigi Di Maio a másik olasz kormánypárt Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője kijelentette, „ha egy hajó Olaszországba érkezik, és nem engedelmeskedik a pénzügyőrség vagy fegyveres erők utasításának, le kell foglalni és kész, és ezt a hajót nem szabad ismét szabadon elengedni”.

Luigi Di Maio hozzátette, „az olasz felségvizek a migráció nagy színpadává váltak, ahova ezek a (civil)hajók azért jönnek, hogy itt fellépjenek”.

Ezzel egy időben az olasz hatóságok vizsgálatot indítottak azért is, mivel a Carola Rachetéről a pénzügyőrség Lampedusa-i kaszárnyájában készült körözési fotó egy orosz közösségi oldalra került fel, majd innen az olasz sajtó is átvette.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.