Szivárvány színű zászlók körül tombol a kultúrharc Varsóban

Az LMBT-ideológia ugyanarról a tőről fakad, mint Hitler nemzeti szocializmusa – vélik a kormánypártiak.

Mártonffy Attila
2020. 08. 06. 19:00
null
A jobboldal elutasítja a szivárványszínű ideológiát Fotó: MTI/PAP/Jakub Kaminski
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lengyel rendőrség rövid időre őrizetbe vett három melegjogi aktivistát, akiket történelmi emlékművek meggyalázásával és vallási közösségek méltóságának durva megsértésével vádolnak.

A lengyel büntető törvénykönyv 196. paragrafusa értelmében ugyanis bárki, aki megsérti mások vallási érzelmeit, valamint nyilvánosan meggyaláz vallási tisztelettel övezett tárgyakat, pénzbírsággal vagy két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható.

 

Egy héttel korábban ugyanis Varsóban ismeretlen tettesek az LMBT (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek) mozgalommal azonosítható szivárványos zászlókat és anarchista jelképeket ábrázoló rózsaszín szájmaszkokat erősítettek fel ismert köztéri szobrokra, mint például a belvárosi Szent Kereszt-templom lépcsőjén álló Krisztus-szoborra, a Lengyel Tudományos Akadémia székhelye előtt álló Kopernikusz szobrára, a nemzeti hős Józef Piłsudski emlékművére és a Varsó jelképének számító hableány-szoborra. Az erről készült fényképeket ráadásul azon frissiben néhány, radikális baloldali tartalmakat közvetítő közösségi honlapon közölték is. A képekkel együtt közzétett manifesztum „a különbözőség tüntetéséről”, a homofóbia elleni harcról szól.

A rendőrség – amelynek szóvivője szerint nem zárhatók ki további őrizetbe vételek sem – egy másik ügyet is vizsgál: egy erkélyen, szivárványos zászló mellett álló férfi obszcén mozdulatokkal gúnyolódott, miközben az utcán második világháborús emlékmenet vonult. Lengyel és nyugati médiajelentések szerint az idegek feszüléséhez az is hozzájárult, hogy az Európai Unió jelképes büntetést rótt ki hat, Brüsszel által homofóbnak ítélt lengyel városra, mivel azok korábban LMBT-mentes településnek nyilvánították magukat. Az Európai Bizottság visszautasította ezeknek a településeknek a testvérváros programbeli finanszírozását.

– A rendőrség úgy viselkedik, mint a kommunista korszakban szokott – dohogott az ellenzéki jobbközép-liberális Polgári Platform egyik parlamenti képviselője az őrizetbe vételek után.

 

– A szivárványos zászló nem sért senkit. Egyetlen demokratikus állam sem engedhet meg ilyen incidenst – kontrázott a szintén ellenzéki Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester. A kormányzó nemzeti-konzervatív Jog és Igazságosság párt ugyanakkor az ellene elkövetett inzultusról beszélt.

– Ha nem cselekszünk, összeomlik minden határ. Az otromba viselkedés lesz a normális a nyilvános összejöveteleken. Az, hogy valaki obszcén módon viselkedik az erkélyen, Brüsszelben bizonyára modernnek, európainak, szabadnak és normálisnak hat, de számunkra ez patológiás eset – hangoztatták a konzervatív tömörülés parlamenti képviselői.

 

– Az LMBT-ideológia ugyanarról a tőről fakad, mint Hitler nemzeti szocializmusa – tették hozzá a lengyel kormánypárt politikusai.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.