– Hogyan értékeli a koronavírus elleni romániai oltási folyamatot?

Vizsgálat indult Franciaországban a X ellen, mert az algoritmusa alkalmas lehet külföldi beavatkozásra
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
– Hogyan értékeli a koronavírus elleni romániai oltási folyamatot?
– Románia nagyon helyesen járt el, amikor úgy döntött, hogy az oltóanyagok tartalékolása helyett már az első szállítmány megérkezésekor a vakcinálást igénylők előtt megnyitotta az időpont kiválasztására létrehozott digitális programot. Az első kétszázezer oltásnak – hogy egy standard viszonyítási számot vegyünk alapul – körülbelül a hetven százalékát az egyéni regisztrációk tették ki. Tehát az emberek fel voltak készülve, és várták az oltóanyagok megjelenését. A tíz százalékát tették ki az első öt napban a családorvosok által indítványozott előjegyzések, és körülbelül húsz százalékát azok, amelyek a speciális intézményektől jöttek. A beígért vakcinák leszállításáért felelősök hibáin kívül folyamatosnak nevezhető az oltóanyag beszerzése. Románia az Európai Unió által eddig elfogadott három oltóanyagot használja, vagyis az AstraZeneca, a Moderna és a Pfizer vakcináját. Állandóan bővül az oltóközpontok hálózata. Románia az elsők között van az Európai Unióban a beoltottak számát tekintve. Márciusban több mint kétmillió adag oltóanyag érkezésére számítunk.
– Az oltási folyamat kezdetén késett a Pfizer-vakcina leszállítása. Több tízezer oltást igénylő időpontja tolódott emiatt két-három héttel. Mennyire zavarta ez meg a vakcinálási stratégiát?
– Mivel már az első szállítmányra lehetett egyénileg is jelentkezni, komoly hiány alakult ki. Szerencsére hatékony volt a kommunikáció az oltási folyamatért felelősök, az egészségügyi minisztérium részéről, ami azt eredményezte, hogy a hiánnyal tulajdonképpen felértékelődött az oltás. Kétségtelen, hogy sokakat érintett negatívan a késés, de az eset után érezhetően megnőtt az igény az oltásra, sokan éppen a kialakult hiány miatt jutottak el oda, hogy beoltassák magukat.
– Egyre többen bírálják azt, hogy Romániában az igazán veszélyeztetettek, az idősek csak az egynegyedét teszik ki az eddig beoltottaknak. Tudatos stratégiáról van szó?
– Már januárban kiderült, hogy az oltási időpontra jelentkezők között az arányok eltolódtak. Romániában a járvány idején nagy kockázatot vállaló munkát betöltők száma magas, nagyon sok területen dolgozót soroltak be ebbe a kategóriába. Az oltási bizottság a napokban azt kérte, hogy emeljék 65 éves korig azt a korhatárt, ameddig az AstraZeneca vakcinája beadható. Romániában jelenleg az 55 év alatti személyek kaphatják meg az AstraZeneca oltóanyagát. Úgy gondolom egyébként, hogy nincs nagy jelentősége az arányoknak, a legfontosabb, hogy minél többen védettséget szerezzenek. Csak így lehet csökkenteni a harmadik hullám okozta megbetegedések számát. Az idősek mellett egyre magasabb a koronavírus által fertőzött, egyéb krónikus betegségekkel küzdő középkorúak, fiatalok száma. A járvány fékezésekor nagyon fontos az aktív populáció átoltása.
– Mekkora az oltás elutasítottsága Romániában? Van-e különbség ebben a tekintetben a magyarlakta erdélyi térségek és az ország többi része között?
– Azt tapasztaljuk, hogy az iskolázottabbak körében jóval elfogadottabb a védőoltás. Ez már az egészségügyiek oltásakor is nyilvánvalóvá vált. Óriási volt az orvosok és az ápolók közötti különbség ilyen tekintetben. De a városi, illetve a vidéki, falusi környezet meghatározó, urbánus környezetben nagyobb az oltási kedv. Ebben a kérdésben fontos az állam, a minisztérium felelőssége. Nyilvánvalóvá kell tenni, hogy szeptemberig nagy arányú átoltottságot kell kialakítani az új iskolai újrakezdéshez, a mindennapi élet zavartalan folytatásához. Nincs különbség egyébként a székelyföldiek és a más romániai régiókban élők viszonyulása között. Miközben a gyermekkori oltások tekintetében konszenzus van, csupán három-négy százaléknyi az elutasítók aránya, addig a Covid elleni vakcinát a lakosság több mint harminc százaléka utasítja el, bár az elfogadottság növekvő tendenciát mutat. A nyájimmunitás kialakításának közösségi szinten kellene prioritást élveznie.
– Mi a romániai álláspont az oltásigazolással kapcsolatban, támogatja-e Bukarest az úgynevezett vakcinaútlevél bevezetését?
– Egyelőre nincs kiforrott álláspont ezzel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy egészségpolitikai szempontból a fenntarthatóság, a hatékonyság nem élvezhet előnyt a méltányossággal szemben. Azaz addig, amíg nem lehet minden igénylő számára biztosítani az oltóanyagot – márpedig ennek egyelőre vannak objektív, beszállítási akadályai –, addig nehezen lehet a vakcinaútlevélről dönteni. Ne feledjük, hogy a fiatalok, akik egy szociálisan érzékeny réteget képviselnek, a legkésőbb fognak oltóanyaghoz jutni. Sokan közülük külföldön folytatják a tanulmányaikat. Ők hátrányba kerülnének egy ilyen útlevél bevezetésekor. Ugyanakkor külföldre utazáskor az oltási igazolvánnyal rendelkezők élvezhetik majd az egyes országokban biztosított előnyöket.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek este megerősítette, hogy folytatódik az amerikai fegyverszállítás országa részére.
Trump állást foglalt az illegális bevándorlással szemben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.