Rengeteg pénzt kért Trump a koronavírus elleni harcra

Donald Trump amerikai elnök 2,5 milliárd dollárt kért a kongresszustól a koronavírus elleni harcra – jelentette be hétfőn este a Fehér Ház.

Forrás: MTI2020. 02. 25. 6:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményében Rachel Semmel, a Fehér Ház gazdálkodási és költségvetési hivatalának szóvivőnője közölte, hogy az összegből egymilliárd dollárt fordítanak a vírus elleni vakcina kifejlesztésére, a további összeget pedig műszerek és egyéb orvosi berendezések vásárlására költik.

Az Indiában tárgyaló Donald Trump hétfőn az egyik Twitter-bejegyzésében – reagálva az egyes tőzsdei részvények értékének a koronavírus terjedésével indokolt zuhanására – azt írta: a koronavírus ellenőrzését „nagyon is kézben tartjuk az Egyesült Államokban”. Hozzáfűzte még, hogy szerinte „a tőzsde éppen most kezd nagyon is jónak látszani”.

Mark Esper amerikai védelmi miniszter és dél-koreai kollégája, Dzsong Kjong Du hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott Washingtonban. Esper bejelentette: egyetértettek abban, hogy a koronavírus fertőzésének veszélye miatt fontolóra veszik a közös kiképzések csökkentését. Elmondta azt is, hogy ennek részleteit a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők főparancsnoka, Robert Abrams tábornok egyezteti majd dél-korai kollégájával.

A Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) vezetője mindazonáltal leszögezte: ettől függetlenül mindkét ország „készen áll, hogy az esetleges fenyegetésekkel együttes erővel nézzen szembe”.

A sajtótájékoztatón a dél-koreai védelmi miniszter közölte, hogy országában a haderő soraiban 13 koronavírusos beteget diagnosztizáltak. A tárcavezető szerint Dél-Koreában súlyos a helyzet. Az országban egyébként keddre virradóra újabb 60 megbetegedést jelentettek, s ezzel 893-ra nőtt a koronavírusos tüdőgyulladással ápoltak száma.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.