Szijjártó Péter: Ismét Magyarország adja 2022-től a balti légtérvédelmi misszió egyik erejét

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy hamarosan bővítik az ország határain túl, különböző nemzetközi missziókban szolgálatot teljesítő magyar katonák létszámát.

Forrás: MTI2019. 08. 27. 12:23
SZIJJÁRTÓ Péter; BALÁZS FERENC; LINKEVICIUS, Linas Antanas
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2), Linas Linkevicius litván külügyminiszter (j2), Balázs Ferenc százados (j) és Ugrik Csaba dandártábornok (j) a Siauliai katonai bázison, Litvániában MTI/KKM Fotó: KKM
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A külgazdasági és külügyminiszter abból az alkalomból tartózkodott a támaszponton, hogy idén májustól augusztus végéig Magyarország látja el a balti légtér védelmét. A küldetésben 92 magyar katona, köztük 7 pilóta és négy Jas-39 Gripen gép teljesít szolgálatot. A három balti országnak – Észtországnak, Lettországnak és Litvániának – nincs önálló légiereje, ezért légterületüket rendszeresen a NATO-tagországok légiereje védi.

Szijjártó Péter elmondta: „Akárhol járunk a világban, ahol magyarok vállalnak szerepet nemzetközi missziókban, a helyiek a legnagyobb elismeréssel beszélnek a magyar honvédek teljesítményéről”.

Litvániában Linas Linkevicius külügyminiszter és Vytautas Umbrasas helyettes védelmi miniszter személyesen mondott köszönetet a magyar katonáknak a védelmi misszió teljesítéséért.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy jelenleg mintegy ezer magyar katona teljesít szolgálatot az ország határain túl, különböző nemzetközi missziókban, a NATO, az Európai Unió vagy az ENSZ kötelékében. Ezt a létszámot az elkövetkező hónapokban Koszovóban 130, Afganisztánban 70 fővel növelik meg a NATO-erőkben, emellett az ENSZ libanoni missziójába 60 magyar katonát küldenek.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Linas Linkevicius litván külügyminiszter, Balázs Ferenc százados és Ugrik Csaba dandártábornok a Siauliai katonai bázison, Litvániában
MTI/KKM

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország, megbízható szövetségesként, már az idén teljesítette azt a NATO-elvárást, hogy a honvédelmi költségvetés 20 százalékát fejlesztésekre fordítsa, és a 2024-es határidő előtt el fogja érni azt is, hogy a GDP 2 százalékát védelmi kiadásokra költse.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a litvániai bázison szolgálatot teljesítő 92 katona kiválóan tette dolgát az elmúlt négy hónapban. A hét pilóta összesen 43 éles riasztásban vett részt, mindegyik esetben sikeresen megvédték a balti országok légterét, szuverenitását, és hozzájárultak ahhoz, hogy a NATO továbbra is a legsikeresebb és a legerősebb szövetség legyen a világban. A magyar pilóták 456 órát töltöttek a levegőben négy hónap alatt.

A miniszter bejelentette: döntés született arról, hogy 2022-ben a magyar katonák és a Gripenek visszatérnek Litvániába, és abban az évben – szeptembertől négy hónapig – újra Magyarország adja a balti légtérvédelmi misszió egyik erejét.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.