Szijjártó Péter: Magyarország segítséget nyújt a földrengés-sújtotta Albániának

A természeti csapás után az albán kormány és a tiranai katolikus érsekség is segítséget kért a magyar kormánytól – mondta a közmédiának a külgazdasági és külügyminiszter.

Forrás: MTI2019. 12. 03. 15:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország segítséget nyújt Albániának a minapi súlyos földrengés okozta károk felszámolásában – mondta kedden Londonban a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter, aki a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott londoni vezetői találkozón vesz részt, a magyar közmédiának elmondta: a természeti csapás után az albán kormány és a tiranai katolikus érsekség is segítséget kért a magyar kormánytól.

Hozzátette: személyesen tárgyalt az albán külügyminiszterrel, és megbeszélések folytak a tiranai érsekséggel is.

Albániában nincs megfelelő mérnöki, statikusi kapacitás annak felméréséhez, hogy a sérült épületek közül melyeket lehet újjáépíteni. Ezért az albán kormány olyan szakértők kiküldését kérte a magyar kormánytól, akik segíteni tudnak a statikai felmérésben – mondta Szijjártó Péter.

Kedden hat magyar mérnök-statikus utazott Albániába – tette hozzá.

Hozzátette: Albániában 70 statikus dolgozik a kárfelmérésen, köztük 50 külföldi, és hozzájuk csatlakozik most a hat magyar szakember.

Szijjártó Péter szerint a római katolikus egyház arról tájékoztatta a kormányt, hogy a tiranai érsekséghez tartozó templomok közül öt károsodott jelentősen a földrengésben.

Ezek helyreállításához Magyarország 85 millió forintos támogatással járul hozzá – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.