Szíriai bevatkozás: teljes az elutasítás Németországban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az USA elállni látszik attól a szándékától, hogy vegyifegyver-raktárakat bombázzon, továbbra sem lehet tudni, kik állnak az augusztus 21-i támadás mögött, Németországban teljes az elutasítás.

MD
2013. 08. 30. 12:55

„Ha hagyományos fegyverekkel támadnak egy ismeretlen vegyi anyagokat tartalmazó raktárra, akkor bizonyos anyagok megsemmisülhetnek, viszont mások elszabadulhatnak a levegőben” – mutatott rá Daryl Kimball, a washingtoni Fegyverzet-ellenőrzési Egyesület ügyvezető igazgatója. „Egyszerűen lehetetlen mindet elpusztítani” – mondta.

„Ez klasszikus esete annak, amikor a kezelés rosszabb, mint maga a betegség” – tette hozzá Kimball. Azt is elmondta, hogy a nagyobb városokban – Damaszkuszban, Homszban és Hamában –, valamint azok közelében is találhatóak feltételezett raktárak. Ezen városok együttes lakossága meghaladja a kétmillió főt.

Susannah Sirkin, az Orvosok az Emberi Jogokért jogvédő szervezet igazgatója szerint is komoly kockázattal járhat a bombázás. „Azt kockáztatnák, hogy idegmérgek jussanak a levegőbe” – mondta, majd hozzátette, „tekintve, hogy a szarin színtelen és szagtalan gáz, ez terrorcselekmény lenne”.

Az ENSZ szíriai vegyifegyver-szakértői kórházlátogatásra indultak Damaszkusz központi, a szíriai kormányzat által ellenőrzött negyedébe – közölte pénteken a Reuters hírügynökség munkatársa. Az ellenőrök az ENSZ három autójából és a szíriai kormányerők járműveiből álló konvojjal hagyták el a Damaszkusz belvárosában fekvő szállodát. A biztonsági szolgálat egy munkatársa elmondta, hogy a Mazzé katonai kórházba tartanak, ahol az állítólagos gáztámadás egyes áldozatait ápolják.

Korábban ellentmondásos hírek érkeztek az ENSZ szíriai vegyifegyver-szakértőinek pénteki helyszíni vizsgálatairól. Akkor az AP amerikai hírügynökség azt jelentette, hogy az ENSZ-ellenőrök konvoja elhagyta a szállodát, de percekkel később visszafordult. Nem világos, hogy miért. A Reuters brit és az AFP francia hírügynökség viszont csak az elindulásról számolt be, és arról, hogy ezen a napon a kormányzat által ellenőrzött területen végeznek ellenőrzést.

Az ENSZ csütörtökön közölte, hogy a vegyifegyver-ellenőrök pénteken fejezik be vizsgálatukat az augusztus 21-én Damaszkusz közelében történt gáztámadással kapcsolatban, amelyben több mint háromszázan vesztették életüket. Az ellenőrök a vizsgálat befejezését követő napon hagyják el Szíriát. Mindez azért különösen fontos, mert a megfigyelők többsége egyetért abban, hogy amíg az ENSZ-szakértők Szíriában vannak, az amerikai haderő nem indít támadást. Ezzel az akcióval a vegyi fegyver bevetését torolnák meg.

Az ENSZ BT állandó tagállamainak képviselői Oroszország kezdeményezésére a héten már másodszor ültek tárgyalóasztalhoz New Yorkban, a világszervezet székhelyén. A közép-európai idő szerint csütörtök este kezdődött tanácskozáson orosz hírügynökségi jelentések szerint az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína és Franciaország képviselői azt a brit javaslatot vitatták meg, amely megnyitná az utat a szíriai katonai beavatkozás előtt.


Jókora csapás Barack Obama amerikai elnök számára, hogy a brit parlament úgy döntött, nem támogat egy esetleges szíriai katonai beavatkozást – írta a De Volkskrant című holland napilap. Két másik nyugat-európai lap – a párizsi Le Monde és a berlini Der Tagesspiegel – az orosz kormány felelősségét boncolgatta pénteki számában.

A Szíria elleni katonai beavatkozás brit elutasítása után sem változott Franciaország álláspontja: Párizs továbbra is „arányos és kemény” fellépést akar Damaszkusz ellen – közölte pénteken Francois Hollande francia elnök. „Minden ország szuverén joga egy hadműveletben való részvétel, vagy a távolmaradás tőle. Ez vonatkozik az Egyesült Királyságra és Franciaországra is” – mondta Hollande a Le Monde című napilapnak nyilatkozva. Hozzátette, hogy erről mélyreható eszmecserét fog folytatni pénteken telefonon Barack Obama amerikai elnökkel.

Hollande kizárta azt, hogy megkezdődik a Szíria elleni hadművelet szombatig, amikor is véget ér az ENSZ-ellenőrök munkája. A szakértők rögtön szóban tájékoztatják a vizsgálataik eredményeiről Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárt.

Hollande azonban nem zárta ki azt, hogy a Szíria elleni légicsapások szerdáig megkezdődnek. A francia parlament ülését szerdára hívták össze a szíriai helyzet áttekintésének céljából. Hollande szerint „egy csomó jel” utal a damaszkuszi rezsim felelősségére a vegyifegyver-támadásban.

Moszkva ugyanakkor ellenez minden olyan határozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT), amely bármi módon lehetővé teszi erő alkalmazását Szíriában – közölte pénteken Gennagyij Gatyilov orosz külügyminiszter-helyettes. Gatyilov nem árult el részleteket, de az ENSZ-ben diplomáciai források úgy tudták, hogy Moszkva javaslatokat készült beterjeszteni az ENSZ BT többi állandó tagállamának.

Moszkva azzal, hogy nem menekíti ki az orosz állampolgárokat Szíriából, és hadihajókat küld a közel-keleti ország közelébe, azt jelzi, hogy továbbra is bízik az Aszad-rendszer jövőjében – fejtette ki Pjotr Topicskanov, a moszkvai Carnegie Központ szakértője a Vedomosztyi című orosz napilap pénteki számában.

Az újságnak egy orosz védelmi minisztériumi illetékes megerősítette azt az értesülést, hogy az orosz haditengerészet földközi-tengeri műveleti egységéhez a napokban csatlakozik a Fekete-tengeri Flotta Moszkva nevű rakétahordozó cirkálója, illetve az orosz Északi Flottától a Kulakov tengernagy nevét viselő nagy tengeralattjáró-elhárító hadihajó.

Ha elkezdődnének az Egyesült Államok és más nyugati hatalmak által kilátásba helyezett, Szíria elleni csapások, az orosz hadihajók feladata a tartúszi orosz haditengerészeti bázisnál lévő műszaki úszóhajó evakuálása és a helyzet figyelemmel kísérése lenne – mondta az illetékes. A Független Államok Közössége tagállamai polgárainak kimenekítése nem tartozik feladataik közé.

Peking szerint az ENSZ BT nem léphet, amíg a világszervezet vegyifegyver-ellenőrei nem jutnak eredményre Szíriában. Ezt Vang Ji kínai külügyminiszter mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak telefonbeszélgetésük alkalmával – jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.

Mielőtt a nyomozás megállapítaná, mi történt valójában, valamennyi félnek tartózkodnia kell az eredmények megelőlegezésétől és attól, hogy erőltesse a BT lépését – hangoztatta Vang. A tárcavezető megerősítette Peking álláspontját, miszerint az erő alkalmazása nem segítené a szíriai kérdés megoldását, csak növelné a zavart a Közel-Keleten. Szerinte még mindig az egyetlen kiút a politikai megoldás. A vegyifegyver-támadással kapcsolatban Vang továbbra is kiállt a független, külső nyomástól mentes, tárgyilagos vizsgálat mellett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.