Keresés
Magyar Nemzet
2021. március 3., szerda, Kornélia napja
HÍR TV – KEMÉNYMAGJakabot most is csak beszippantotta a közeg.
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/kulfold/szlovakia-letesztelne-a-teljes-lakossagot-masodszor-9245432/

Szlovákia letesztelné a teljes lakosságot – másodszor

Újabb országos tesztelés lesz Szlovákiában – jelentette be Igor Matovič kormányfő vasárnap. A tavaly októberben és novemberben lezajlott országos teszteléssel ellentétben ez a mostani egy új, korábban sehol ki nem próbált formában zajlik le. Nem egy hétvégén, hanem nyolc napon keresztül, hétfőtől jövő keddig tart, ráadásul a kormány központi, állami irányítás helyett tulajdonképpen önkormányzati, illetve vállalati hatáskörbe utalta a feladat végrehajtását. Azt ígérik, minden segítséget megadnak, de a tesztelést magát főként az önkormányzatok, munkáltatók, sőt háziorvosok kell, hogy bebiztosítsák. Amennyiben január 26. után valaki nem rendelkezik negatív teszteredménnyel, az létszükségleteinek biztosítását kivéve nem hagyhatja el otthonát, a korábbi szabályokkal ellentétben munkába sem mehet majd. Az így még szigorúbb kijárási tilalmat február 7-ig kitolták, bár negatív teszt birtokában számos új kivételt is kijelöltek. Az első kör után, azaz január 26-át követően összesítik a járási eredményeket, és abban a 37 járásban, ahol a legmagasabb a pozitív minták aránya, megismétlik a tesztelést.

Tesztelni, tesztelni, tesztelni
Fotó: AFP/JOE KLAMAR

A döntést közel egyhetes előkészítés előzte meg. A kormányfő már január elején megígérte, lesz országos tesztelés, a részletekre viszont csak most vasárnap derült fény, ugyanis botrányoktól sem mentes koalíciós tárgyalások előzték meg a hétvégi bejelentést. Hét nap alatt öt alkalommal tárgyalt a kormány. Igor Matovič ez idő alatt igen szokatlan kijelentésekre ragadtatta magát. Egy hétközi sajtótájékoztatón közölte,

aki szerint „az országos vakcinálás, nem pedig az országos tesztelés a megoldás, az nem szakember, az hülye!”, egy másik alkalommal pedig úgy fogalmazott, „halott emberek sírján táncol az”, aki fiktív megoldásokat keres az országos tesztelés helyett.

A járvány megtépázta Igor Matovič népszerűségét

Ilyen előzmények után a koalíció miniszterei közül végül csak egyetlenegy, a Za ľudí (Emberekért) párt elnöke, az egyik miniszterelnök-helyettes, Veronika Remišová nem támogatta a tesztelés ezen formáját. Úgy fogalmazott, „nem politikai ellentét van a koalíción belül”, csak más a véleményünk a tömeges teszteléssel kapcsolatban. Kolek Zsolt politikai elemző, a ma7 médiacsalád politikai rovatvezetője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, azzal, hogy országos lesz a tesztelés, „Matovič tulajdonképpen keresztülvitte saját akaratát, ráadásul kompromisszumos megoldás is született, hiszen nem két nap alatt bonyolítják le az egészet”.

„Üdvözlendő, hogy megválaszthatjuk, hol és mikor akarjuk teszteltetni magunkat”

– közölte, de az előkészítéssel akadnak problémák. Kolek szerint például gond lehet abból, hogy már hétfőn összeomlott a regisztrációs honlap, ráadásul nem tudni, sikerül-e biztosítani a teszthelyek működését, vagy azt, hány egészségügyi szakembert kell kivonni az alapellátásból a tesztelések miatt. A szlovákiai sajtóban hétfő délelőtt megjelent felvételek alapján már most óriási a tolongás a kórházakban működő mobil tesztállomások előtt.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Adókövetelés

A főpolgármester lebeszélné a cégeket az adókedvezményről
Mossa kezeit a városvezetés a budapesti vendéglátósoktól elvont adóelőlegek ügyében, aminek a visszafizetésére felszólították Karácsony Gergelyt.

Célpont: a gyerek

Jogtudatosítás címszó alatt érzékenyítenek az iskolákban
Soros civiljei a legkisebbektől kezdve mindenkinek szerveznek érzékenyítő foglalkozásokat.

Kiemelt

Elkezdődött a néppárti ülés, Weber rögtön támadta Orbán Viktort
A néppárti frakcióvezető szerint a tagpártok vezetőinek nincs beleszólása az alapszabályzat alakulásába.

Poszt-trauma

Uj Péter és a biboldózók
Így „tréfálnak” a gonzó újságírók a haladó és független honi sajtóban.

Poszt-trauma

Ez az átkozott bizonytalanság
Mit kezdjünk most ezzel a szlovák „bezzegséggel”?

Poszt-trauma

A kereszténygyalázás egyáltalán nem jópofa, kedves bírónő!
Nekem is lenne ötletem vicces karikatúrákra, melyekkel vallásokat lehetne gúny tárgyává tenni.

Aktuális

Tetőtéri otthon kialakítása: mire érdemes figyelni?
Egy tetőtéri lakás kialakítása és berendezése összetett feladat, amely egyedi megoldásokat igényel.

Fricz Tamás blogja

Jourová asszony, ön viccelt? Mert nagyon nem tudtunk röhögni!
Itt már nem csak arról van szó, hogy Věra Jourová távozzon a pozíciójából.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!