Több mint ötezren költöztek át az új migránstáborba

Már több mint ötezer ember költözött át az utóbbi napokban a leégett leszboszi táborból a Kara Tepében kialakított új sátortáborba, és péntek reggel is több százan várakoztak a belépésre – jelentette a görög közszolgálati televízió.

Forrás: MTI2020. 09. 18. 9:56
null
Illegális bevándorlók szaladnak lángoló lakókonténerek mellett a görögországi Leszbosz szigetén fekvõ Moria migránstáborban 2020. szeptember 9-én. A tábor egyes lakói azt állítják, hogy a szigeten élõk gyújtogattak, más információk szerint táborlakók okozták a tüzet. Fotó: Panagiotis Balaskas Forrás: MTI/AP/Panagiotis Balaskas
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A túlzsúfolt moriai tábor múlt héten égett le. A fedél nélkül maradt emberek egy új, mintegy nyolcezer férőhelyes táborba költözhetnek át.

Az újonnan érkezőkön koronavírus-tesztet végeznek el, a hatóságok tájékoztatása szerint eddig 135 teszt lett pozitív, a fertőzötteket az új táborban elkülönítik.

A görög hatóságok szerint a Moria tábor lakóinak egy kis csoportja gyújtotta fel a létesítményt, akiket feldühített, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt szigorú kijárási korlátozásokkal sújtották őket. Az üggyel kapcsolatban hat afgán állampolgárt, köztük két kiskorút vettek őrizetbe.

Humanitárius szervezetek kifogásolják, hogy az új sátortáborban az emberek nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, és – számos érintett migránssal együtt – azt követelik az athéni kormánytól, hogy szállítsák az embereket inkább a görög szárazföldre.

A görög hatóságok viszont a Törökországgal 2016-ban megkötött megállapodáshoz tartják magukat, amelynek értelmében a migránsoknak mindaddig a szigeteken kell várakozniuk, amíg a menekültügyi eljárásuk le nem zárul. Akinek a kérvényét elutasítják, visszaküldik Törökországba.

Csütörtök óta görög rendőrök – hetven rendőrnő közreműködésével – igyekeznek rábeszélni a fedél nélkül maradt családokat arra, hogy beköltözzenek az új táborba. A hatóságok szerint eddig sikeresnek mondható az akció. Hamarosan az átköltözés ellen vehemensen tiltakozó embereket is felkeresik, és megpróbálják rávenni őket, hogy a Kara Tepe-i táborban várakozzanak tovább. A Leszboszon tartózkodó migránsokat röpcédulákon tájékoztatják arról, hogy a szigetet kizárólag a menekültügyi eljárás lefolytatásával tudják elhagyni, ennek feltétele pedig az, hogy beköltözzenek az új sátortáborba.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.