Keresés
Magyar Nemzet
2021. május 11., kedd, Ferenc napja
HÍR TV – SAJTÓKLUBOrbán Viktor egy szabad, bátor ember
Külföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/kulfold/uj-mecset-epul-az-iszlam-allam-sirjan-9744557/

Új mecset épül az Iszlám Állam sírján

Moszul központjában ma kerítés öleli körbe a szebb napokat látott Al-Núri (a fényes) nagymecsetet. Pontosabban csak ami maradt belőle: a XII. században épült imahelyet, ahol 2014-ben aztán Abu Bakr al-Bagdadi kikiáltotta az Iszlám Állam „kalifátusát”, szinte porig rombolták. Az épület zöld kupolás bejárata még aládúcolva ugyan, de áll, a város nevezetessége, a ferde minaret, az Al-Hadbá (a púp) viszont csak egy csonk maradt. A romokat már eltakarították – a fel nem robbant bombák még néhány éve is életet oltottak –, helyükön csak az üres tér maradt. Hogy ki pusztította el a mecsetet? Attól függ, kit kérdezünk. Az Iszlám Állam iraki „fővárosának” 2017-es ostromakor a műemlékvédelmi szempontok nem játszottak túl fontos szerepet. Az egyik narratíva, hogy a terroristák számára az Al-Núri, fényes menetelésük kezdetének helyszíne jelképes fontosságú volt, így az utolsó csepp vérükig védték, majd inkább a levegőbe röpítették, hogy ne juthasson az ellenség kezére.

A másik forgatókönyv szerint az amerikai légicsapások a szent helyeket sem kímélték, ha történetesen dzsihadisták használták rejtekhelynek őket.

Ami maradt az Al-Núri mecsetből. A romokat már eltakarították
Fotó: László Dávid

Akárhogyan is, az Al-Núrit most újjáépítik, de nem a – rossz emlékű – régi külsejét nyeri vissza, hanem teljesen újjátervezik. A mecseten kívül tantermekkel, közösségi terekkel, múzeummal bővítik az építményt. A nyilvános pályázaton áprilisban egyiptomi építészek elképzelései nyertek, ezzel máris 50 ezer dollár (15 millió forint) ütötte a markukat. A nagyjából 50 millió dolláros (15 milliárd forintos) beruházást egyébként az Egyesült Arab Emírségek és az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) finanszírozza.

A híreknek azonban egyáltalán nem örül mindenki. Sokan például azt kifogásolták, hogy miért egyiptomi építészekre kellett bízni a munkát, miért nem irakiakat választottak. A döntéshozók ezt azzal indokolták, hogy a 123 beérkezett pályázat közül mindössze nyolc volt helyi, és a zsűri egyébként is titkosított anyagot kapott kézhez, így nem tudhatták, kinek az anyagát bírálják el. Mások az épületegyüttes stílusa ellen emeltek szót, azt nehezményezve, hogy a látványtervek alapján az új mecset nem illeszkedik a városképbe, túlságosan az Öböl menti országok divatját követi.

Megint mások afölött értetlenkedtek, hogy miért a mecset újjáépítése olyan sürgős, amikor a fél város még mindig romokban van, újjáépítése óvatos becslések szerint is legalább kétmilliárd dollárba és hosszú évekbe telik majd.

A győztes pályázat látványterve.
Fotó: UNESCO/Salah El Din Samir Hareedy & team

Irak egykoron második legnépesebb települése márciusi látogatásunkkor még valóban ezer sebből vérzett. A kilenc hónapig tartó 2017-es ostrom után a felmérések szerint a város 65 százaléka, majd 140 ezer épület összeomlott vagy megrongálódott. Ugyan a romokat nagyrészt már eltakarították, az utakat rendbe hozták, és a lakosok is elkezdtek visszatelepülni, ám szinte nem volt olyan épület, amely ne viselte volna magán a háború nyomait, bizonyos környékeket pedig szó szerint a földdel tettek egyenlővé a bombázások. Az Iszlám Állam veresége óta a biztonsági helyzet ugyan sokat javult, de a gazdasági nehézségek maradtak, az újjáépítéshez nincsenek meg a megfelelő források. Nem csoda, hogy Ferenc pápa márciusi, történelmi látogatásakor nagy botrányt kavart, hogy az egyházfő fogadására a hatóságok pálmafákat ültettek az út mellé, melyeket aztán már másnap kiszedtek. – Hát a moszuliak nem érdemlik meg a pálmafákat?! – háborogtak a közösségi médiában a helyiek, mire a városvezetés részben visszakozott. Ferenc pápa vizitje során az irakiak gyakorta tréfálkoztak azzal, hogy jöhetne gyakrabban is a pápa, és esetleg meglátogathatná a kórházak fürdőszobáit is, akkor talán nagyobb rendben tartanák a várost, és gyakrabban takarítanának.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

KORONAVÍRUS ELLENI VÉDŐOLTÁS

Ne hallgasson a vakcinaellenes hangokra!
A magyar kormány tájékoztató videóban hívja fel a figyelmet arra, hogy minden vakcina biztonságos és hatásos.

BALOLDALI HAZUDOZÁS

Gulyás Gergely: Így gyárt álhíreket a baloldali média
A Népszava régi komcsi szokás szerint hazudik, a 24.hu pedig örömmel terjeszti – mondta a miniszter.

Fake News

HVG-álhír: nincs benne a portói nyilatkozatban a „gender equality”
A balliberális lap tévesen idézte a dokumentumot, amelyben valójában a magyarok által támogatott kifejezés szerepel.

Poszt-trauma

Az Economistban Karácsony Gergely már átvágta a határzárat
Ideje befejezni a sumákolást, a kettős beszédet, és színt vallani kerítésügyben.

Poszt-trauma

Bélyeget a rémisztő képződményekre!
Aki egykor a kommunizmus híve volt, most arról papol, hogy a kínai egyetem behozza Magyarországra a kommunista szellemet?

Poszt-trauma

Gyurcsányné és a csábítás trükkje
A Fehér Házban lázasan pakolják a bőröndöket, hogy az elnök európai körútján mielőbb Magyarországnak is a körmére nézhessen.

Aktuális

A skandinávok titka: hygge, lykke és lagom
A harmonikus belső terekben egész évben megtapasztalhatjuk az északi népekre jellemző boldogságot.

Fricz Tamás blogja

A pedofilgyanús Foucault, avagy számít-e az erkölcs a szakmai teljesítmény megítélésénél?
Előre bocsájtom: nem hiszem, hogy tökéletesen megválaszolható a kérdés. 
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!