WHO: a plazmakezelés továbbra is kísérleti terápiának számít

A koronavírus-fertőzésen átesett betegek vérplazmájával zajló kezelések továbbra is kísérleti terápiának számítanak – figyelmeztetett kedden az Egészségügyi Világszervezet, a WHO.

Forrás: MTI2020. 08. 25. 11:31
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet (FDA) vasárnap rendkívüli felhatalmazást adott a koronavírusos betegek vérplazmakezelésére. Ennek értelmében a felgyógyultak antitesteket tartalmazó vérplazmájával kezelhetik a kórházban ápolt betegeket. Egyes kísérletek szerint ezzel a módszerrel a lehető legrövidebb idő alatt kiirtható a fertőzött szervezetből a vírus, s a kezelés egyben csökkenti a beteg egyes szervi károsodásainak mértékét is.

A felhatalmazás nem jelenti azt, hogy a plazmaterápia biztonságosnak és hatékonynak tekinthető. Ennek megállapítása érdekében számos, a szigorú tudományos kritériumoknak megfelelő tanulmány zajlik – húzták alá kutatók.

Az eddigi eredmények nem meggyőzők, bizonyító erejük alacsony – mondta el Soumya Swaminathan, a WHO szakértője egy sajtótájékoztatón.

Hozzátette: az Egészségügyi Világszervezet kísérleti jellegűnek tartja a plazmaterápiát, és hatékonyságának további vizsgálata elengedhetetlen. A legnagyobb nehézségek a standardizálás körül merülnek fel: a plazmát különböző egyénektől szerzik be, akiknek szervezete eltérő mennyiségű antitestet termel a vírusra – hangsúlyozta.

A plazmaterápia körülbelül egy évszázadra visszatekintő gyógymód, amelyet az influenza és a kanyaró kezelésében is sikerrel alkalmaztak még jóval a védőoltások megjelenése előtt, és nemrég az ebolajárvány kezelésében is hatékonynak bizonyult. A szervezet – amikor egy új kórokozóval találkozik – antitesteknek nevezett fehérjéket állít elő a fertőzés leküzdésére. Ezek az antitestek a vérplazmában – a vér sárgás színű folyadék-összetevőjében – találhatóak. Ezt gyűjtik be a Covid–19-en átesett betegektől, és adják kezelésként a fertőzéssel még küzdő pácienseknek.

Martin Landray, az Oxford Egyetem munkatársa szerint bár a terápiához nagy reményeket fűznek, nincs bizonyíték annak hatékonyságára.

„Széles a szakadék az elmélet és a bizonyított hatékonyság között” – írta a közleményében.

Landray – aki egy brit plazmakutatás vezetője – arra buzdította a koronavírus-fertőzésen átesett embereket, hogy vegyenek részt tudományos vizsgálatokban, hogy mielőbb bizonyítani vagy cáfolni lehessen a kezelés hatékonyságát.

Stephen Griffin, a Leeds-i Egyetem professzora kiemelte: továbbra is nagy a bizonytalanság az immunrendszer koronavírusra adott válaszával kapcsolatban, ami kihívások elé állítja a plazmaterápiát.

„Úgy tűnik, hogy nem tanultunk a hidroxiklorokin-botrányból” – mondta Griffin.

Donald Trump amerikai elnök és mások is sokáig azt hangoztatták, hogy a malária és egyes súlyos immunbetegségek – mint például a lupusz vagy a reumatoid artritisz – esetében sikerrel használt hidroxiklorokin hatékony lehet a koronavírus kezelésében. Az FDA a plazmaterápiához hasonlóan a hidroxiklorokin használatát is rendkívüli eljárás keretében engedélyezte. Hónapokkal később visszavonta döntését, miután kiderült, hogy a szer nem hatékony a fertőzés kezelésében, sőt növeli a szervi problémák kockázatát.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.