Színpad helyett próbaterem

Péntekre, Archie Shepp budapesti koncertjére a Fonóban a jegyek többsége hetekkel előbb elkelt. Hiába, a dzsessz egyik legnagyobb alakját, John Coltrane egykori zenésztársát nem mindennap hallhatja élőben a hazai közönség, ráadásul Shepp ezúttal magyar barátai, a Dresch Quartet kíséretében lépett színpadra. Alighanem ez okozta a vesztét, mert bár Shepp és Dresch Mihály többször játszott már együtt, a hét végén összeállt formáció a legkevésbé sem mutatta az összeszokott, egymás játékstílusát pontosan ismerő együttes képét. A helyzetet fokozta, hogy a Dresch Quartet tagcserékkel kényszerült a hallgatóság elé állni, ugyanis hegedűsük, Kovács Ferenc és rendszeres vendégművészük, Balogh Kálmán cimbalmos éppen Amerikában turnézik, így helyettük Lázár Zsigmond és Unger Balázs lépett színpadra. Sheppet elkísérte zongoristája, Tom McClung, aki szintén csatlakozott a Dresch Quartet alapjaira épült társasághoz.
Így aztán nem csoda, hogy a neves művészekből álló zenekar több mint kétórás játékidejének mindössze utolsó perceiben mutatta meg, mire is képes igazából. Az első néhány szám próbateremre jellemző bizonytalanságát csak fokozta, amikor Shepp megpróbált Dreschék saját szerzeményeihez új szólamot improvizálni: a hallhatóan nem oda illő hangok teljesen tönkretették a szép melódiák ívét. Amikor azonban Shepp váratlanul énekelni kezdett, akkor csillogtatta meg sajátos előadói képességeit igazán. Sajnos az élmény nem tartott soká, a koncert közepe felé izzadságszagúvá vált a produkció. Mintha a muzsikusok állóképessége a végéhez közelített volna, lanyhább és laposabb számok következtek, s az éppen nem zenélő művészek leguggoltak, leültek a színpadon. Ennek ellenére nem maradt el a rájuk jellemző önfeledt örömzene sem, az utolsó percek és a hoszszú ráadás igazi remekművé sikeredett, végre feloldódott az a feszültség, amit a görcsös egymásra figyelés és koncentráció okozott. Sajnos azt kell mondanunk: a beharangozott színpadi produkció helyett csak a próbaterem izzadságszagába szagolhattunk bele.