A Szent István téren, a bazilikával átellenben, a könyvsátrak mögött található a színpad, a jubileumi, 75. ünnepi könyvhét „agorája”. Az itt elhangzó beszélgetéseket a Magyar Rádió is közvetíti. Szombaton kora délután Szepesi Attila költőt faggatta Reményi József Tamás irodalomtörténész új művelődéstörténeti kötetéről, az Elsüllyedt várkastélyról, amelyet a Helikon Kiadó rendezett sajtó alá. A könyv a második kötete egy nagy vállalkozásnak, egy múltbéli barangolásnak, amelynek első része tavaly látott napvilágot a Magyar Könyvklub gondozásában. A nyitány, a Kapuk és vendégek az ős-dunai, geologikus időkből juttatja el az olvasót egészen a török korig. Az elsüllyedt várkastély a török korból érkezik a mába, többek között az általunk ismert, mai pesti külvárosok históriáját idézi föl ember közeli, személyessé finomult előadásmódban.
A délutáni csúcsidőpontokban olykor igencsak keskenynek bizonyultak az egymáshoz közel elhelyezett sátrak közötti utcák. Százhuszonnégy pavilonban száztizenkét kiadó – köztük tizennyolc határon túli műhely háromszázötvenegy új műve várja még a mai zárónapon is az érdeklődőket.
Sokan dedikáltatták szombaton délután a várbeli magyar könyv ünnepén, valamint a Szent István téren szombaton és vasárnap Jókai Anna Virágvasárnap alkonyán című kötetét. Az író nem kifejezetten verseknek, hanem imáknak, a nemzetért, az emberiségért és az utódokért, a bennünket követő fiatal nemzedékekért megszólaló könyörgéseknek nevezi költeményeinek gyűjteményét, amelyet a Széphalom Könyvműhely gondozott. Sokan íratták alá frissen vásárolt könyvüket – szintén a Széphalom Könyvműhely sátránál – Végh Alpár Sándorral, lapunk főmunkatársával is. A
Vissza az illúziókat! című könyvben Magyarországról, múltunkról, jelenünkről szóló esszéket találhatnak a műfaj kedvelői. Hatalmas sor várta a Kairosz sátránál Bayer Zsoltot. Lovas István ma 11 órától dedikál. Nagy sikert aratott Csath Magdolna közgazdász professzor 2003, a fekete év és Puskely Mária A keresztény Európa szellemi gyökerei című kötete, valamint Kölnei Lívia beszélgetőregénye, amelyben Az igazat mondd, ne csak a valódit! címmel Eperjes Károly színművész vall a világ dolgairól.
Szűknek bizonyult a tér
2004. 06. 07. 19:03
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!