Mégis lesz bécsi Operabál
Az osztrák kancellár hivatala sem támogatta egy ellenzéki politikusnak azt a javaslatát, hogy a délkelet-ázsiai szökőár áldozatai miatt idén ne tartsák meg a hagyományos bécsi Operabált. Heidi Glück, a hivatal szóvivője elmondta: a bál lemondása senkin sem segítene a katasztrófasújtott térségben. Üdvözölte viszont a kezdeményezést, hogy a bálon jótékonysági akciót szerveznek. (MTI)
Új igazgató Egerben
Az egri Művészetek Háza megtartja eddigi programjait, és nagyobb gondot fordít a Kepes-gyűjteményre – mondta az intézmény új igazgatója, Kelemen Éva tegnap, akit a város képviselő-testülete pályázat útján választott meg öt évre. Kelemen Éva, mint mondta, céljának tekinti a Művészetek Házához tartozó Vitkovics-házban lévő Kepes György-gyűjtemény menedzselését – hamarosan elkészül a gyűjtemény és a művész életét bemutató CD-ROM, és az idén is megrendezik az alkotó munkásságával foglalkozó Fényszimpóziumot. (MTI)
Punksegély
A Green Day postpunk banda jelenleg futó világslágere, a Boulevard of Broken Dreams teljes jogdíját felajánlotta a szökőár áldozatainak javára. Billy Joe Armstrong azt mondta: kötelességüknek érezték a segítséget. (MTI)
Elmarad a Ketten a korzón
Betegség miatt elmarad Rákay Philip Ketten a korzón című zenés színházi sorozatának ma este hétre tervezett adása. A következő műsor rendhagyó módon a hónap elején, február 2-án este hétkor kezdődik a szokott helyen, a XI. kerületi Szent Imre Gimnáziumban (Villányi út 27.). A műsor vendége Szörényi Levente énekmondó lesz. (MTI)
Pontosítás
Tévesen jelent meg tegnapi számunkban a Thököly-klub (Thököly út 76.) ma esti programja. Ma este hattól valójában Bródy Andor geográfus vendége lesz Lerner János Afrika-kutató, a Teleki Sámuel- expedíció egyik vezetője a Milyen bolygón élünk? című sorozatban (P. Z.)
Röviden
2005. 01. 12. 0:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!