Életünk részévé vált a televízió, akár tetszik, akár nem – véli zsűri elnöke, Koltai Lajos. A neves operatőr-rendező emlékezett arra a hőskori nyüzsgésre, amit az első fekete-fehér tévékészülékek idéztek elő életünkben. A közös tévézések összehozták a szomszédokat egy-egy szerencsés készülékbirtokos lakásában. Amióta a családok nagy többsége tévétulajdonossá vált, a mozgóképláda inkább elkülöníti egymástól az embereket, de tény, hogy behozza otthonunkba azt a világot, amiről túl sok jót itt és most nemigen mondhatunk el. Az alkotó felelőssége óriási, eldöntheti, milyen minőségű mozgókép kerül az adott képkeretbe. A valódi színvonal vonzereje Koltai Lajos hite szerint a minőség szövetségesévé teszi a nézőt. Koltai ígéretet tett arra, hogy az esztétikai érték lesz a bírálóbizottság zsinórmértéke, függetlenül a nézettségtől és a népszerűségtől. Úgy érzi, a pályaművek nagy száma azt jelzi, hogy a televíziós alkotók kedvét még mindig nem sikerült elvenni a munkától.
Az immár ötödik televíziós filmszemlére január 31-ig 424 alkotás érkezett, ami 14 566 percnyi műsoridőt jelent. A szórakoztató műsorok, a dokumentumfilmek, a szappanoperák, a tényfeltáró és oknyomozó munkák, a színes riportok, az interjúk, az esélyegyenlőségi műsorok, a tematikus magazinok, a sportműsorok, a dramatikus művek, a főcímek, a kísérleti filmek és az egyszemélyes műsorvezetői produkciók összesen tizenhárom kategóriájából az előzsűrik 94 alkotást juttattak a döntőbe. A döntő zsűrije összesen tizenhárom ketagória- és három alkotói díj sorsáról dönt. Az idei díjként átadandó művek alkotója, Sipos Marica képző- és iparművész elmondta, hogy a forgó, rozsdamentes acélba foglalt üvegnagyítóval a televíziózás lényegét kívánta kifejezni, a lencse nem más, mint egy kamera, ami mozgó képpé képes stilizálni a való világot. A közönség a sajtóban közzétett szavazólapokon adhatja le voksait március 16-ig a legkedvesebb televíziós műsorra és személyiségre, a győztesek Aranyszarvas-díjban részesülnek. A legkedvesebbnek bizonyult reggeli műsorok alkotói, illetve műsorvezetője az Aranyvekker díjat veheti át a gálaesten. A fesztivál társszervezője és fővédnöke ezúttal is az Országos Rádió és Televízió Testület.
Nagyító és Aranyvekker
Annak idején Budapesten kezdődött, majd Szegeden folytatódott a Kamera Hungária televíziós fesztivál. Az anyaországi és a határon túli televíziós alkotások idei vetélkedőjének és seregszemléjének március 18-tól 20-ig Pécs ad otthont, három fő helyszínen, az Uránia moziban, a Művészetek Házában és a Palatinus Szállóban. Az eredményhirdetés és a gálaműsor március huszonegyedikén este nyolckor kezdődik Budapesten, a Művészetek Palotájának Fesztivál Színháztermében – mondta tegnap a rendezvény sajtótájékoztatóján Csermely Ákos, a műsorfesztivált rendező Média Hungária elnöke.
2005. 03. 02. 0:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!