Costas Cotsiolis, a Görög Jón Egyetem professzora, a világ egyik legismertebb gitárművésze és a Győri Filharmonikus Zenekar koncertjével vette kezdetét a múlt szombaton Balatonfüreden, ahol a történelmi városmag napról napra jobban hasonlít egykori önmagára, a magyar reformkor szép évtizedeiben létrejött fürdővárosra, az egyhetes nemzetközi gitárfesztivál, vasárnap délelőtt pedig már a gitár mesterkurzus első foglalkozását is megtartották az üdülőváros Esterházy Termében.
A kívül-belül megújult Anna Grand Hotelben ma este a svájci Hopkinson Smith lantművész ad koncertet, holnap pedig a magyar származású, Németországban élő gitárvirtuóz, Snétberger Ferenc hangversenye ígér maradandó élményt. Nem sorolhatjuk fel Füred több mint hetven, kiváló muzsikus vendégének a nevét, a klasszikus gitárzene hazai képviselői közül viszont illő megemlíteni a fiatal generáció egyik legtehetségesebb képviselőjét, a zeneakadémista Csáki Andrást. Aki ezúttal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem végzős hallgatójával, Vámosi-Nagy Zsuzsa fuvolistával kedden este lép pódiumra az Anna Grand Hotel dísztermében.
A Balaton déli partja szezonális koncerttermei is megnyíltak. A lellei művelődési házban a múlt szombaton a kilencedik alkalommal rendezték meg a balatoni dalosok találkozóját.
Gitárfesztivál, kórustalálkozó a Balatonnál
Keszthely, Tihany, Füred, Siófok gazdag hét végi koncertajánlattal várta a Balaton barátait. Szombaton nemzetközi gitárfesztivál kezdődött Füreden, Lellén, amint ez idő tájt a korábbi években is, a balatoni régió kórusai randevúztak.
2006. 06. 11. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!