Hat fiatal színész szerződött a Csiky Gergely Színházhoz, mindannyian a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kara színész szakán végeztek – hangzott el a 2006–2007-es évad első társulati ülésén, amelyen Babarczy László színidirektor bejelentette, hogy a szezon félidejében átadja a helyét. Ezt megelőzően közölte: nehéz feladatok előtt áll a kaposvári színház.
Az épület felújításának megkezdéséről szóló, évek óta várt jó hírt Szita Károly polgármester jelentette be. – A hárommilliárd forintos rekonstrukció – amelyből a város önrészként kétszázmillió forintot vállalt – technikai, műszaki modernizálást is lehetővé tesz – közölte a polgármester.
Kálmán Imre nagyoperettjét, a Csárdáskirálynőt Babarczy állítja színpadra, az évforduló tiszteletére készült 1956/őrült lélek vert hadak című drámát Kovács Márton, Mohácsi János és Mohácsi István rendezésében láthatjuk, a Három nővér című Csehov-darabot Rusznyák Gábor, a Koldusoperát Znamenák István, A windsori víg nőket pedig Kelemen József jegyzi rendezőként. Georges Feydau Tökfilkó című bohózatát Keszég László, az orosz Alexander Galin A verseny című stúdiószínpados darabját Rale Milankovics, a nagyszínpadi Hairt – amelyet a zalaegerszegi társulat vendégként mutat be – Znamenák István állítja színpadra. További két stúdió-előadást Réthly Attila, illetve Léner András rendezésében láthatunk.
A színház évadnyitó társulati ülésén az egykori igazgatóról, Komor Istvánról elnevezett emlékgyűrűt – művésztársai szavazata alapján – Nyári Szilvia vehette át.
Kihívások előtt a kaposvári színház
Nehéz szezon előtt állunk – kezdte mondandóját a kaposvári színház évadnyitóján Babarczy László igazgató, aki úgy döntött: az évad felénél távozik az intézmény éléről. A fiatal színészekkel gyarapodó teátrum első ülésén – a társulat tagjainak szavazata alapján – Nyári Szilvia vehette át a Komor István-emlékgyűrűt.
2006. 08. 27. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!