A két világháború közötti művelt, de cselekvőképtelen polgárság dilemmáit bemutató Márai Sándor-drámával, a Kalanddal indul a balatoni város új színi évadja. A soproni Petőfi Színház vendégelőadását Málnay Levente jegyzi rendezőként. A budapesti Turay Ida Színház Neil Simon Furcsa párját mutatja be Keszthelyen. Zalaegerszeg színháztársulata Kurt Weil–Bertolt Brecht Koldusoperájával, a győri Forrás Színházi Műhely pedig Gogol Revizorával érkezik Keszthelyre. Fejes Endre– Presser Gábor Jó estét, nyár, jó estét, szerelem című musicaljét a keszthelyiek ezúttal a veszprémi Pannon Várszínház előadásában láthatják. És lesz még egy meglepetésdarab is, amelyről később értesülnek majd a város színházkedvelői.
A hangversenyévadot novemberben a Győri Filharmonikusok nyitják. A karmesteri pulpituson Medveczky Ádám áll majd, a koncertzongorát Frankl Péter szólaltatja meg. Februárban Drahos Béla vezényli az Alba Regia Szimfonikus Zenekar farsangi műsorát.
Színházi esték, filharmóniai koncertek
Továbbra is befogadó játszóhelyként várja a nézőket a Balaton Kongresszusi Központ és Színház, amely a 2006/2007-es évadban hat előadásos bérletet hirdet. A változatos színházi ajánlat mellett a négy filharmóniai koncert programja is vonzó lehet.
2006. 09. 22. 23:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!