Szabó Magda író és Buda Ferenc költő lesznek a díszvendégei a mától szombatig tartó III. Debreceni könyvszemlének. A több mint hatvan – köztük négy határon túli és öt debreceni – könyvkiadó részvételével megrendezendő nagyszabású könyvünnepnek hagyományosan a Debreceni Egyetem ad otthont.
A rendezvényen kiemelt helyet kapnak a finn kultúra értékeit bemutató, és az 1956-os forradalom 50. évfordulójához kapcsolódó programok, kiadványok. Ma Barna Imre, az Európa Kiadó új vezetője beszélget a magyar irodalom nagy öregjének számító írónővel, a délutánt az ’56-os emlékévnek szentelik – külföldi szerzők mutatják be ekkor a forradalommal kapcsolatos műveiket. A díszvendég az ’56-os szerepvállalása és őszinte, mély költészete okán egyaránt ismert és elismert Buda Ferenc lesz.
A pénteki nap Debrecen testvérvárosainak kulturális életét bemutató sorozat keretében a finn Jyvaskyla képviselői köré szerveződik. A testvérvárosok kultúráját bemutató nap a könyvszemle idei újítása, mint ahogy az is, hogy ezentúl minden évben helyet kívánnak adni egy „mini filmszemlének”, amin a rendezvényen jelen lévő írók művéből készült filmadaptációkat mutatnak be a közönségnek. Szombaton az Auer vonósnégyes koncertje zárja a III. Debreceni könyvszemlét.
Ma nyílik a III. Debreceni könyvszemle
2006. 11. 23. 0:00
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!