A távozás idilli tragikuma

Budapesten búcsúztatták, és a szülőfaluja, Bérbaltavár melletti Nagytilajon helyezték végső nyugalomra Nagy Gáspár Kossuth-díjas költőt.
Nagy Gáspár a nemzetben látó költők sorából is kiemelkedik azzal, hogy a nép sorsát létfilozófiai horizonton látja és láttatja. Kötetei immár emblematikus, örök értékké finomultan, egyetemesen fémjeleznek egy költői magatartást, amelynek versbeli megtestesülései üzenetek a nehéz sorsra kárhoztatott nemzetnek, a XXI. század eleji embernek arról, hogy csak azért is érdemes. Érdemes élni, szenvedni, hiszen eljön az idő, amikor „vége a loholásnak / vége a szökéseknek is / már előre megköszönjük / a biztos landolást, Megigért birtokunkra a jó visszatérést / amen”. Nagy Gáspár nemcsak az értelmes életre, hanem az értelmes halálra is gondolt. Egyik kötetének címe Tudom, nagy nyári délután lesz. A költő átélte saját elmúlásának majdani pillanatát e szomorú és felemelő versben. Akkor, 2000-ben, a kötet megjelenésekor senki sem hitte volna, hogy a tragikus pillanat ilyen hamar bekövetkezik. Mégis, az új évben, január 3-i halálának napján is az vigasztalt bennünket, hogy bár korán ment el, megadatott neki az emelt fővel távozók méltósága, hiszen gazdag életet és teljes életművet hagyott maga után. Nagy Gáspár lírája és prózája a legtisztább magyar nyelv dús televényéből fakad. Biztatást és reményt ajándékoz olvasóinak, hogy az ember számára megadatik életének csúcspillanataiban Isten látásának birtoklása. A költő szavait idézve: „egyszer mindent az Ő szemével látunk, jót, s roszszat, a tékozoltat és a tékozolhatatlant. S megérthetjük és átélhetjük a majdani távozás tragikumának idilli pillanatait”.