Filozofikus kamaradráma

Simone Weil, a katolikus irodalom kiemelkedő képviselője, valamint Pilinszky János verseinek szellemiségét sugározza Maár Gyula rendező filozofikus filmes kamaradrámája, a Töredék.

Pilinszky egyedülálló, egyetemes költészete a keresztény gondolkodó ember szemszögéből járja körül a felelősség kérdését. Az erkölcsös embernek akkor is választania kell Isten és Sátán között, ha a körülmények ezt látszólag lehetetlenné teszik. Maár Gyula rendező, aki feleségével, Törőcsik Mari színművésszel együtt tartozott Pilinszky legbensőbb baráti köréhez, két sátáni eszme metszéspontjában ábrázolja egy katolikus kolostor mikrovilágát. Néhány hónappal lehetünk a második világháború befejezése után. A vidéki szerzetesrend különleges aurájában mindenki vérmérsékletének, sorsképletének megfelelően érzi át azt a pillanatot, amikor a hétköznapi létünkbe is belép a történelem. A kolostor emblematikus szentje, a remete, a szeretet apostola (Zsótér Sándor) megérzi a sátáni erők minden korábbinál erőteljesebb jelenlétét. Ezzel szemben a grófnő (Törőcsik Mari) azt vallja, hogy ha a magyarság önként teljesíti az oroszok feltételezett elvárásainak egy részét, akkor másfajta díszletek között maradhat minden a régiben. A mű legtragikusabb alakja, a remete legtehetségesebb tanítványa-barátja (Trill Zsolt) őszintén hisz abban, hogy a remete isteni teljességbűvölete és a szocializmus egyenlősdi-tana összeegyeztethető. E tévhitére tragikusan visszavonhatatlan pontot tesz a megszállók halálos sortüze. Maár Gyula kifinomult kamerája költői erővel tárja elénk: a baloldali eszmesátán megszelídíthetetlen, azokat likvidálja először, akik őszintén, tiszta szándékkal hisznek benne. A szereplők egyetlen reménysugara az Atyánál van, aki az arra méltókat meghívja vacsorájára, ahol azt mondjuk egymásnak Pilinszky szavával: „szeretlek. Azt mondjuk: nagyon szeretlek, s a hirtelen támadt tülekedésben sírásunk még egyszer fölszabadítja a tengert, mielőtt asztalhoz ülnénk”.