Nincs megalkuvás művészetben és magyarságban – vallotta a 125 éve született Kodály Zoltán. Annál is inkább megtisztelő, hogy a világklasszis zeneszerző és zenepedagógus még életében – ötven évvel ezelőtt – a nevét adta a debreceni zeneművészeti szakközépiskolának és kórusnak. Előbbi avatóünnepségén is részt vett, és az intézmény zeneoktatásban betöltendő szerepét is meghatározta. A Kodály nevét viselő intézmények ma emlékeznek a fél évszázaddal ezelőtti eseményre.
A jubileumi ünnepségnek a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola ad otthont, amit fél hétkor a Kodály-évhez kapcsolódó országos képzőművészeti pályázat eredményhirdetése követ a református nagytemplom galériájában. Az ünnepi hangverseny helyszíne ugyancsak a nagytemplom lesz. A koncerten elhangzik Kodály Missa brevise és Budavári Te Deuma. Közreműködik a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Debreceni Kodály Kórus, szólót énekel Bódi Marianna, Molnár Andrea, Wagner Lajos, Balczó Péter, a Csokonai Színház magánénekesei, valamint Bődi Kármen, Stefanik Márta és Győrfiné Hovancsek Tünde. Vezényel Vető Tamás. Az est díszvendége Kodály Zoltánné Péczely Sarolta lesz.

Kiábrándultak, megalázva érzik magukat a Tisza listázott aktivistái