Fékezhetetlen
John Hillcoatot 2005-ös rendezői áttörése, Az ajánlat óta hatalmas kultusz övezi, s bár Az úttal néhányaknak megrendült a bizalma az ausztrál filmkészítőben, ő most visszatért tettestársához, Nick Cave-hez, és egyszeriben mintha minden meg is oldott volna. Az ajánlat balladai hangulata egyértelműen az elsősorban zenészként jegyzett polihisztor érdeme volt, aki forgatókönyvével és zenéjével más magasságokba emelte a filmet. Cave ezúttal Matt Bondurantot adaptálta vászonra, a főszerepekre pedig olyan neveket sikerült megnyerni, mint Tom Hardy, Shia LaBeouf, Guy Pearce és Gary Oldman. Bár az alkotás végül Cannes-ból üres kézzel távozott, ez senkit ne tévesszen meg, a díjtalanság mit sem von le az alkotás érdemeiből.
A történet a nagy gazdasági világválság idején játszódik, és három szeszcsempész fivérről szól, akik korrupt bűnüldözőkkel hadakoznak – s teszik mindezt meglehetősen brutális módon. Hillcoat új filmjében erőszakosságban ezúttal sincs hiány, s egy falatka humort is fellelhetünk a véres jelenetek között.
Titokzatos társulat
Ferzan Özpetek immár tizenöt éve meghatározó tagja a nemzetközi szerzői filmes közösségnek. Első nagyjátékfilmje, a Törökfürdő itthon is hatalmas népszerűségnek örvend, s beszédes adat, hogy a török-olasz rendező valamennyi alkotása megfordult a hazai mozikban – ami nagy szó, tekintve, hogy 2-3 évente stabilan rendez a direktor egy-egy új filmet. A Titokzatos társulat úgy tartalmazza Özpetek szerzőiségét, hogy közben azért egy munkásságától kissé idegenebb darab benyomását kelti. Ugyanakkor magas színvonalú, szórakoztató mozi a Titokzatos társulat, amelynek pályakezdő színész főszereplője új albérletbe költözik, amelyről kiderül, hogy szellemjárta ház. A szellemekről megtudjuk, hogy ők is színészek voltak, akik elsősorban elrendezetlen e világi ügyük miatt kísértenek a házban, főhősünk pedig az első ijedség után nemcsak szóba elegyedik velük, de össze is barátkozik a tehetséges művészekkel. Özpetek filmje a furcsa tartalom ellenére nem misztikus thriller, a fantasztikus alaphelyzet viszont jól felrázza a rendező jól megszokott szerzőiségét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!