Magnus Martens: Jo Nesbo szabad kezet adott

A Jackpot különlegessége, hogy Nesbo eredetileg is filmötletnek szánta. Magnus Martens rendező a film itthoni bemutatója alkalmából nyilatkozott.

– A Jackpot Jo Nesbo története, bár amennyire tudom, nyomtatásban semmilyen formában nem jelent meg.
– Ez így igaz. Ez az a sztori, amit Nesbo nagyon szeretett volna vásznon viszontlátni, de eddig a fiókjában volt. Nesbo regényei jelenleg hihetetlenül népszerűek Norvégiában és világszerte, megfilmesíteni viszont eddig csak a Fejvadászokat engedte. A Jackpot megfilmesítési jogainak megszerzése után Nesbo már többé-kevésbé szabad kezet adott.

Magnus Martens

Fotó: Europress/AFP

– Ez azt jelenti, hogy még a forgatókönyv írásakor sem volt jelen a szerző?
– Természetesen a háttérben ott volt, de azt szerette volna, hogy bizonyos tekintetben ez az én történetem is legyen. Azt mondanám, mentorként működött közre. Amikor a forgatókönyv újabb változatait mutattam meg neki, vagy kérdésem volt, szívesen válaszolt, javaslatokat tett, és kreatívan igyekezett segíteni a munkámat.

– Nesbót látszólag nagyon nem érdekli a saját regényeinek megfilmesítése. Jól tudom, hogy ezzel szemben a Jackpot történetét eleve filmként képzelte el?
– Valóban, könyvként kiadni sosem tervezte. Filmtörténetként tekintett rá, és úgy gondolta, hogy vizualitása miatt nagyon jól nézne ki vásznon. Ami pedig a felvetését illeti, Nesbo egy nagyon okos és intelligens ember, aki alapvetően íróként határozza meg magát, s felméri az egymástól elkülönülő területek határát és azok korlátait. Tisztában van vele, hogy ő könyveket ír, mi pedig filmeket készítünk, s látja a kettő közötti különbséget.

– A Jackpot izgalmas műfaji mix, amelyben nem lehet nem észrevenni számos utalást olyan előzményfilmekre, mint a Fargo, a Kutyaszorítóban, vagy a Blöff.
– Ez a film tudatosan és nyíltan hommage olyan klasszikusok előtt, mint a Coen testvérek alkotásai. Mindig is odavoltam a Fargóért, s nagyon inspirálónak tartom Coenék munkásságát. Emellett olyan alkotásokat igyekeztem megidézni, amelyek személyes kedvenceim, mint Danny Boyle Sekély sírhant című filmje. Ami viszont másokat – mint Tarantino vagy Guy Ritchie – illet, ők inkább csak a stílus és műfaj miatt juthatnak a néző eszébe, mert tudatosan nem nyúltam a munkáikhoz. Például a Jackpotban is együgyű bűnözők esnek saját korlátaik csapdájába, amire öntörvényű és erőszakos válaszreakciókat adnak.

– Korábban úgy nyilatkozott, hogy kifejezetten nem szíveli a filmekben az erőszakot, ezzel most ennek meglehetősen ellentmond.
– Pontosítanék, az erőszak ábrázolása bizonyos műfajok, történetek, tematikák esetében szükséges, csak megvannak a keretei, amikor lehet és kell azt ábrázolni. Az öntörvényű erőszak ábrázolásra gondoltam korábbi nyilatkozatomban. A Jackpot esetében pedig a legfontosabbat nem említettük még, éspedig hogy igyekeztem az erőszak és a komédia megfelelő arányát megtalálni. Az én múltam eddig egyébként sokkal inkább a vígjáték körül bonyolódott, így emiatt is egyértelmű volt ez a megközelítés.

– Miből fakad a skandináv filmek fanyar, fekete humora? Mi történik ott fenn északon?
– Hideg van, nagyon hideg! Kint pedig sötét, amíg mi fagyoskodunk. A viccet félretéve, valóban van a földrajznak valami köze az egészhez. Emellett ne feledjük, hogy mi, norvégok viszonylag közel vagyunk Nagy-Britanniához, ahol a száraz, nyers, fekete humornak szintén komoly hagyományai vannak, ráadásul ezek a filmek és tévésorozatok mindig nagy mennyiségben voltak jelen Norvégiában, és háttérül szolgáltak a kultúránknak is. Irodalmunk köztudomásúan bűnügyi történeteken nyugszik, és vígjátékkal kombinálva sem áll olyan távol az alapsémától. A mostani skandináv filmek és filmesek sikere pedig két további dologból tevődik össze. Egyrészt a tévékrimiknek komoly hagyományai és sikerei vannak otthon és külföldön egyaránt; a könyveken alapuló svéd és dán tévésorozatoknak jelenleg is nagy keletje van. Másrészt a fiatal filmkészítőknek lehetőségük van másképp filmezni. A hagyományostól, a bejáratottól való eltérésnek persze megvannak a kockázatai, de szerencsére a kihívástól nem ijedünk meg. És a külföldi érdeklődést is így sokkal inkább magunkra tudjuk irányítani az olyan filmekkel, mint A trollvadász vagy a Fejvadászok, amelyek egyidejűleg kiváló zsánerfilmek, de közben csavarosabbak, és van bennük egy izgalmas peremhelyzet. Ilyen extrák kellenek, hogy kiemelkedjünk az átlagból.

A Jackpot-kritikát is érdemes elolvasni!