Annak ellenére, hogy Prágától Szarajevóig az első dolgom, hogy beszabadulok egy könyvesboltba, nem tudom, hogy áll máshol a könyvkiadás, hiszen a látvány csupán felületes turistaélmény. Még akkor is, ha például Bosznia-Hercegovinában csak azzal elvagyok órákig, hogy jókedvű elismeréssel adózzak annak a nemes egyszerűségnek, ahogyan a külföldi szerzők neveit kezelik. A fonetika diadala ez, tele apró gyöngyszemekkel, teszem azt Sekszpir.
A magyarországi könyvkiadás keserveit és buktatóit sem láthatom a maga teljességében, de egy jó könyvesbolt kínálatából két dolog rögtön világos. A világ minden pénzét azonnal el lehetne költeni, és aztán semmi mást nem csinálni, mint mindhalálig olvasni és tanulni. A százszor eltemetett Gutenberg-galaxis duzzad az élettől. A hazai kiadók egy részének pallérozott ízlése ráadásul egyenesen lenyűgöző. A Typotex kiadványaitól például úgy érzem magam, mintha beiratkoztam volna egy nagyon szabad egyetemre, amely kitágítja körülöttem a világot. Teszem azt, újratanulok látni. Ami azért fontos, mert a világban nemcsak a szövegértés szánalmas, de embertársaink jelentős része konkrétan vizuális analfabéta.
Mindez egy olyan korban van így, amelyben az információk egyre nagyobb része képek formájában kerül elénk. Sőt, nemcsak fogyasztók vagyunk, hanem képkészítők is, és súlyosbító körülményként ezek egy részét még meg is osztjuk másokkal, a különféle oldalakra évente százmilliószámra kerülnek fel fotográfiai tákolmányok, amelyek színvonala nagyrészt még a médiából ránk zúduló uniformizált sémákat is képes alulmúlni. Néha tényleg úgy vagyok vele, hogy még egy bájos kis cicus, és kibiztosítom a revolveremet.
A Typotexnek viszont van egy sorozata, a Képfilozófiák, segítségével szinte szórakozva sajátíthatunk el egy másfajta látásmódot, amitől még persze egy festmény befogadásakor bátran alkalmazhatjuk a legszebb módszert, az ájult rácsodálkozást, ugyanakkor új kapuk is kinyílhatnak, ami sosem árt. Most éppen három kötetet lapozgatok párhuzamosan, hogy aztán még jóval a végtelen előtt találkozzanak. Bodó Mihály: A festészet mint nyelvjáték, S. Nagy Katalin: Képzőművészet és kommunikáció, Daniel Arasse: Raffaello látomásai.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!