Hatéves régészeti munka előzte meg az ötszáz millió forintos nagyberuházást, amelynek révén idén nyáron már látogatható lesz a sárospataki Rákóczi Múzeum új része, I. Rákóczi György feltárt ágyúöntő műhelyének rekonstrukciója a kertben kap majd helyet.
A sárospataki ágyúöntő műhely egyedülálló Európában. A közel 500 négyzetméter alapterületű, több helyiségből álló egykori műhelykomplexum feltárásakor előkerült a szinte teljesen ép, nagyméretű bronzolvasztó lángkemence és a hozzá tartozó tüzelőtér is. Idén tavasszal fejeződnek be az építési munkák, és a tervek szerint nyáron átadják az új látogatótereket. A kiemelt jelentőségű ipartörténeti emlék rekonstrukcióját a Mányi István Építész Stúdió tervei alapján készítik el.
I. Rákóczi Györgyöt a korszak legnagyobb magyar ágyúöntetőjeként tartják számon. Egyes levéltári források szerint 1631-től tizenhét éven át több tucat bronzágyú és tíz harang került ki a sárospataki műhelyből. 1672-ben azonban tűzvész pusztított az épületben, amely szépen lassan az enyészeté lett. A régészeti feltárás során számos öntőedény, öntőminta és -forma töredéke került elő. Az épülő kiállítási térben megelevenedik majd az ágyúöntők élete, a látogatók képet kaphatnak az újkori ágyúöntés technológiai folyamatairól, sőt egy 6,5 méter magas ácsolt, csigával felszerelt korhű gerendaszerkezet – ez egykor az ágyúk roppant bronztestének mozgatására és a furat készítésére szolgált – is helyet kapott.
A fejlesztésből a Rákóczi Múzeum mellett megújul a Sárospataktól pár kilométerre fekvő, 250 lakosú Sárazsadány három parasztháza, amelyek a jövőben a múzeum néprajzi gyűjteményének adnak otthont. A látogatók Sárospatakról akár kishajóval is eljuthatnak Sárazsadányba, ahol a Tokaj-Hegyalja hagyományait, régi mesterségek tárgyi kultúráját bemutató Tűz, Víz és Föld Háza gazdag programot kínál.
A pályázat az Észak-magyarországi régióban kiírt „Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése” című konstrukció keretében nyerte el a maximális mértékű támogatást, melyhez a múzeumtól önrészre nem volt szükség. A régió 24 nyertes pályázatára összesen 8,3 milliárd forintot ítéltek meg az Európai Regionális Fejlesztési Alapból.