Faluvége: időutazás Kárpátalján

Bartók, Kodály, Ady Endre után a fotós Pilló Ákos is felfedezte Kárpátalja legnagyobb magyar többségű települését.

Pedig kicsin múlott, hogy Pilló Ákos nem lépett át ebbe a másik, egyszerre ismerős, ugyanakkor olyasféle időtlenséget hordozó kárpátaljai világba, melynek létezéséről az általa készített fotók tanúskodnak. Főiskolásként egy ház udvarán bérelt egy különálló lakrészt, míg a házban lányok laktak.

Első este fel is kereste őket egy üveg pezsgővel, ám a gyors ismeretség meglehetősen rövidnek is bizonyult, miután a lányok másnap eltűntek némi ingóságot is magukkal cipelve. Így amikor újabb lakók érkeztek – történetesen ismét lányok –, Ákos már korántsem fordult feléjük az előző esetben még annyira töretlen ősbizalommal.

Szerencsére ez esetben a lányok voltak kezdeményezőbbek, Pilló Ákos pedig nemcsak új szomszédait, de jövendőbeli feleségét is megismerhette, aki a már említett Nagydobronyból érkezett Magyarországra tanulni.

Az újdonsült férj olyannyira megszerette a települést, hogy ma már kétlaki életet él. Nagydobrony nemcsak azért érdemel figyelmet, mert színmagyar település, hanem olyan jellegzetes népszokások és népviselet található itt, ami régtől fogva felkeltette a magyar népi kultúra kutatóinak figyelmét.

Elég csak megemlíteni azt, hogy gyűjtött itt Bartók Béla és Kodály Zoltán is, sőt mi több 1901-ben itt nyaralt Ady Endre, aki költeményében is megörökítette a települést.

Pilló Ákos is többször tért már ide vissza munkáival. Készített két dokumentumfilmet a helyi hagyományokról, majd időközben új szenvedélyt talált magában a fotózásban, és 2010 óta folyamatosan készíti képeit. Az ellesett, apró pillanatok, a nagydobronyi élet jellegzetes – és nem mellesleg számára is fontos – momentumait örökíti meg.

A halászat, a vadászat például mára már a filmes-fotós számára is természetes részévé vált az ő nagydobronyi életének is, ez a téma is visszatérő elem a munkái között. A Mai Manó Házban látható kiállításon a szoba egyik felében fekete-fehér, jellemzően téli témájú képek néznek farkasszemet a kimondottan színes fotókkal, amiken a garázsajtó rikító kékje vagy éppen egy műanyag lavór narancssárgája vonzza magára a tekintetet.

De abban mindkét típusú kép közös, hogy áthatja őket valami tapintatos érzékenység és elfogódottság, amivel Pilló Ákos a szó szerinti faluvége világát, a gyerekarcokat, a mező végtelenébe feloldó civilizáció diribdarabjait és a metaforikus világ pereme élményből fakadó élményt megragadja az abban közösen osztozó emberi és állati lakóit ennek az egyszerre szép és szegény vidéknek.

(Pilló Ákos: Faluvége. Mai Manó Galéria. Megtekinthető december 7-éig.)