A sors. Röviden így összegezte Gaya Arutyunyan, miért is döntöttek úgy hét éve testvérével, Karennel, hogy Moszkvából Budapestre teszik a székhelyüket. A választásukat persze az is megkönnyítette, hogy már előtte is sok kapcsolatuk volt Magyarországgal, számtalan zenész ismerősük és barátjuk élt itt. Budapest mellett szólt a praktikum is, hiszen gyakran utazgató zenekarként Közép-Európa szívéből könnyebb elérni az öreg kontinens szegleteit.
A tizenöt éve, 1999-ben alapított, örmény népzenei hagyományokra épülő pszichedelikus rockzenét játszó Deti Picasso már Moszkvában igen hamar kinőtte magát. Persze az igen gazdag orosz kulturális közegben érdekes kérdés, miként lehet megtartani saját gyökereit az embernek. „Moszkvában nőttem fel, tehát igen erős hatások értek az orosz kultúra felől is, rengeteg orosz költőt ismerek, ahogy a helyi folklór és a klasszikus zene is alapnak számít. Ha számszerűsíteni kellene, akkor 60 százalékban örmény és 40 százalékban orosz vagyok” – meséli Gaya.
Ennek ellenére nincs belső konfliktusa emiatt, hiszen egyértelműen örménynek tartja magát. „Moszkva egyébként anno még nem volt ennyire multikulturális, mint manapság, és az örmény gyökereinket – mint a család szeretete, a szívélyes vendéglátás hagyománya – sose kellett feladni egyetlen percre sem. Az oroszok számára persze picit furcsán hatott ez a nálunk magától értetődőnek számító közvetlenség.”
Az énekesnő szerint Magyarországon gördülékenyebb a kapcsolatteremtés, így ezt egyszerűbben bele tudja illeszteni saját világába. S hogy hatott-e már rájuk zeneileg a magyar közeg, igen, mondja, kevesebbet próbálunk, közben nevet. De komolyra fordítva a szót, az énekesnő szerint nagyon szerteágazó a zenei paletta Magyarországon, van sok igen jó zenekar, így „ebben a rengetegben nehéz megtartani a saját arculatod”.
Gaya ugyanakkor otthonosan mozog már a hazai zenei közegben is, mikor arról kérdem, vannak-e magyar kedvencei, egyből rávágja: persze. „A Haunebu, a Turbo vagy a Másfél, ahol énekeltem is, igaz, saját zenekart nem illik mondani” – mosolyog, majd hozzáteszi, inkább énekeseket tudna említeni, így szereti Palya Beát, Senát az Irie Maffiából, Grencsó Istvánt vagy Berger Dalmát.
Az elmúlt években nagyot változott a világ, így a zenészek élete is, mondja az újraindulásról szólva Gaya. „Ma a zenészeknek picit fel kell nőniük, mert már magukat kell menedzselniük, ami korábban ismeretlen volt, de a közösségi oldalak világában már nem óvnak minket úgy, mint akár tizenöt éve, mikor mi elindultunk. Most inkább az az érzésem, hogy kiskutyákként bedobtak minket a rengetegbe, ahol mindent nekünk kell megcsinálnunk.” Az énekesnő szerint ez kihat a zenére is: a forma változik ugyan, de a gerinc megmarad.
– Ennek ellenére nagyon szeretnénk megmaradni érzékeny s törékeny zenészeknek, tudom, ez ma borzasztóan nehéz, de törekszünk arra, hogy távol tartsuk magunkat ettől a közösségi oldalaktól hemzsegő közegtől – véli Gaya, aki szerint így önmagad is megmentheted. Mint mondja, sose azt játsszák, amit elvárnak tőlük. Ahogy fogalmaz, érdekes feladat trendet létrehozni, sokat gondolkozik mostanság ezen, mert ez komolyabb feladat, mint bármit is követni.
A Deti Picasso megújulása egyfajta misszió. Gaya szerint ugyanis csak a kultúra tudja megmenteni a világot: a hagyományok, a gyökerek. „Olyan érzése van az embernek, mintha a világ most a kamaszkorát élné, és kicsit megőrül: iszik, drogozik és az érzelemmentes testiséggel van elfoglalva. De ez a kamaszkor is elmúlik előbb vagy utóbb” – véli az énekesnő.
„Ebben a hihetetlen hurrikánban pedig meg kell kapaszkodni abban az ágban, amely meg tud tartani téged, és ami a hagyományokon alapszik. Úgy hiszem, ez ment meg minket. Egy kis kecskének érzem magam Noé bárkájában” – mosolyog zárásképp a varázssapkájában rejtőzködő Gaya.
Aki szeretne felkapaszkodni Noé bárkájára egy pillanatra, az vasárnap a Deti Picasso koncertjén megteheti a Trafóban.
