A legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat Móricz-Sabján Simon, a Népszabadság fotóriportere nyerte Netadótüntetés című képével, a legjobb kollekcióért járó Munkácsi Márton-díjat a szabadúszó Hajdú D. András érdemelte ki a Miskolc romák lakta negyedében készített riportjáért. A megyékben dolgozó legjobb fotóriporter Balázs Attila (MTVA/MTI) lett.
A legjobb teljesítményért járó nagydíjat elnyerő Béli Balázs a szerb határon át Magyarországra érkező szír, afgán, koszovói menekültekről készítette az Úton Európában című díjnyertes riportot. Ő lett a legjobb teljesítményt nyújtó harminc év alatti fotós is.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége fotóriporter-szakosztálya által közzétett kiírásra 243 fotográfus 2738 pályázattal, összesen 7164 képpel nevezett. A legtöbb pályamű az emberábrázolás-portré kategóriában érkezett, itt a zsűri összesen 506 egyedi és sorozatpályamű közül válogathatott – közölték a szervezők a hétfői, budapesti eredményhirdetésen. Az utolsó forduló kivételével az interneten is nyilvános zsűrizés január 16. és 18. között zajlott. Az idei zsűri elnöke Adrian Evans, a Panos Pictures igazgatója volt, mellette Eric Baradat, az AFP Photo főszerkesztője, Bócsi Krisztián, a Bloomberg Finance fotográfusa, Marián Pauer fotótörténész, kurátor, valamint Reviczky Zsolt, a Népszabadság fotóriportere vett részt a munkában.
Adrian Evans az eredményhirdetés előtt kiemelte, hogy az elmúlt év legfontosabb pillanatait rögzítő pályamunkákon keresztül megismerhette az országot, amelynek jelentős fotográfiai hagyományait tapasztalatai szerint a fiatal magyar fényképészek is továbbviszik.
A hír- és eseményfotók egyedi kategóriájának első díját Móricz-Sabján Simon nyerte el, a képriportsorozat kategóriában a zsűri Csudai Sándort (Magyar Hírlap) sorolta az első helyre. Az emberábrázolás-portré egyedi kategóriájában Veres Viktor (Mediaworks Kiadó, Nemzeti Sport, Népszabadság) végzett az első helyen, a sorozatok között Bőde János (Index) anyagát találta a legjobbnak a zsűri.
A művészet-műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel elnevezésű egyedi kategóriát a Nemzeti Színház munkatársa, Eöri Szabó Zsolt nyerte meg, a sorozatok között a szabadúszó Hartyányi Norbert képei nyertek.
A sportkategória egyedi képei közül Süveg Áron munkáját, a sorozatok között Mohai Balázs (MTVA/MTI) anyagát találta a legjobbnak a zsűri.
A természet és tudomány kategóriájában az egyedi és a sorozatképek között is Máté Bence (Bence Máté Photography, HidePhotography Inc.) fotói nyertek.
A társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia egyedi kategóriájában Stiller Ákos (HVG) végzett az első helyen, a sorozatok között Hajdú D. András anyaga lett a legjobb.
A bulvár, humor egyedi és sorozat kategóriájában a zsűri megosztott első díjat adott a Népszabadságnál dolgozó Teknös Miklósnak és a szabadúszó M. Schmidt Jánosnak.
A pályázat díjait a 33. Magyar sajtófotó kiállítás ünnepélyes megnyitóján, március 19-én adják át a tárlat helyszínén, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a bemutatott felvételek március 20. és május 17. között lesznek láthatók.