Ki tud többet az operáról?

Játsszunk ismét operát! címmel országos zenei műveltségi vetélkedő a középiskolás korosztály számára.

Grund
2015. 01. 05. 17:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szervezők tájékoztatása szerint a verseny háromfordulós. A válogató (1. forduló) az ország 19 megyéjéből, valamint a fővárosból jelentkező középiskolák hatfős csapatai számára április–május folyamán lesz, a regionális középdöntőket (2. forduló), valamint az országos döntőt – a budapesti Erkel Színházban – várhatóan 2015 novemberében–decemberében rendezik meg.

A vetélkedő anyaga az operatörténet négy évszázadát öleli fel a kora barokktól a huszadik századig. Ajánlott felkészülési anyag minden, a közkönyvtárakban hozzáférhető irodalom, illetve zenei hanghordozó, elsősorban a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége honlapjáról letölthető bőséges ismertető szöveg, zeneszerzőkről és operákról.

A zsűriben a magyar zenei élet kiválóságai kapnak majd helyet, a verseny két szerkesztője-műsorvezetője Varga Károly nyugalmazott főiskolai tanár és Magyar Kornél, a Magyar Rádió nyugalmazott vezető szerkesztője. A vetélkedő fővédnöke Ókovács Szilveszter, az operaház főigazgatója.

A hatfős csapatok jelentkezését a [email protected] címre várják, a határidő február 28.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.