Hegedűk és borok hétvégéje a Fonóban

Negyedik alkalommal rendezik meg a hegedűkészítők szalonját a Budai Zeneházban.

Grund
2015. 02. 20. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Negyedik alkalommal kerül fókuszba a hegedű és a bor a Fonó Budai Zeneház télbúcsúztató rendezvényén, a Fonó Szalonon. Február 21-én és 22-én ismét bemutatkoznak a hazai hegedű- és vonókészítő mesterek, valamint a legkiválóbb hazai borászok. Adva van a lehetőség tehát mindenki számára, hogy jó társaságban, kiváló borok mellett megismerje a hegedűk készítésének fortélyait, és kézbe vegye a hazai mesterek munkáit.

„Az a célunk, hogy megmutassuk magunkat – fogalmazott lapunknak Adonyi Iván hegedűkészítő. – Fontos, hogy a zenészek között elterjedjen a híre, léteznek még Magyarországon hegedűkészítők, és készülnek új hangszerek. Kissé sarkítva a dolgot, azt mondhatom, hogy néha még a vezető zenekarok muzsikusai sincsenek tisztában azzal, hogy hazánkban ez máig létező szakma, vagy ha tudnak is róla, nem próbálják ki a hangszereket. A Fonó Szalon remek alkalom arra, hogy a muzsikusok meggyőződjenek róla, itthon igenis készülnek jó hegedűk. Remélhetőleg a környezet fokozza majd a hangulatot, és az események erősítik egymást, a bor pedig feloldja a még megmaradt gátlásokat is.

Adonyi Iván hozzátette, egy hangszerkiállítástól gyors eredményt sosem szabad elvárni. „Vannak minden évben pozitív visszajelzések, de a rendezvény hatásai csak jó néhány évvel később mutatkoznak majd. Lassú víz partot mos.”

A Fonó Szalon utolsó hétvégéjén nem csak a szakma képviselőit várják a szervezők. A kiállított hangszereket mindenki kézbe veheti, kipróbálhatja, a mesterek pedig bevezetik az érdeklődőket a hegedűkészítés rejtelmeibe.

„Sajnos a szakma kissé partvonalon van. Kevesen tudják, hogy pontosan hogyan is készül egy hegedű. A műhelyem előtt a járókelők meg-megállnak, rácsodálkozva a hangszerekre. A legtöbben úgy gondolják, a hegedű gyári körülmények között, futószalagon születik. Úgy is készülnek természetesen, de mi nem azt a vonalat képviseljük” – mondta Adonyi Iván.

A hegedűkészítők szalonja szombat délután ötkor nyitja meg kapuit. Hétkor a Sturcz Quartet lép a Fonó színpadára, nyolckor Banda Ádám ad szólókoncertet. Az estet a világhírű hegedűművész, Roby Lakatos és kvartettje zárja. Vasárnap délután kettőkor nyit a kiállítás, négykor pedig a Hodinka vonósnégyes koncertje várja a közönséget.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.