A lap a svéd akadémiára hivatkozott, amely a legrangosabb irodalmi díjat a költőnek ítélte 2011-ben. Tranströmer 1990-ben bekövetkezett agyvérzése óta ágyban feküdt, beszédkészségét elvesztette.
Bár viszonylag keveset alkotott – tucatnyi kötete jelent meg –, versei világszerte ismertté tették. Tömör, sokrétű, különös képzettársításokkal teli verseiben nem foglalkozott társadalmi, politikai aktualitásokkal, inkább a lét egyetemes kérdéseivel. Összegyűjtött verseit több mint hatvan nyelvre, köztük magyarra is lefordították. Először 1979-ben, az Európa Könyvkiadónál jelent meg 33 verse. 2001-ben, a 117 vers című, válogatott kötete látott napvilágot, a Nobel-díj után pedig az életműben fontos helyet elfoglaló haikuiból, majd válogatott verseiből jelent meg kötet a Széphalom Könyvműhelynél. 2002-ben szintén a Széphalom könyvműhely adta ki a költő Az emlékek látnak című önéletrajzi művét.
A magyar költészet nagy barátja volt, magyar költők verseit fordította svéd nyelvre. Thinsz Gézával együttműködve Tomas Tranströmer több magyar költő, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Nagy László, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Tandori Dezső és Pilinszky János verseiből is fordított svédre.
Pilinszkyhez barátság is fűzte, mint egy 1969-ben született levelében írta, szerette volna meghívni a magyar költőt Svédországba. „Pilinszky albérletben lakik a város közepén, egyetlen szűköcske szobában (mint a legtöbb kispénzűnek, neki sem futja saját lakásra). De csodálatos ember. Feledhetetlen estéket töltöttünk együtt véget nem érő beszélgetéssel (tolmács nélkül) a parányi szobában” – idézte fel találkozásukat. Magyarországon és Csehszlovákiában a svéd intézet felkérésére, 1969 októberében töltött két hetet Tranströmer, „hogy a hivatalos, bürokratikus csatornák mögött, mellett és fölött” megpróbáljon személyes kapcsolatokat kiépíteni az ottani értelmiséggel.
